Úgy vettem észre, hogy az emberek többsége ma már nem mer NEMET mondani. Próbálok rájönni, hogy miért...
Valahányszor jelentkezek egy állásra, visszajön egy automatikus válasz, hogy köszönjük a pályázatát, hamarosan értesítjük, ha kiválasztottuk az interjúra. Némelyikben az is szerepel, hogy nem áll módjukban visszautasító levelet küldeni. Álláskereséskor az a tapasztalatom, hogyha pár napon belül nem válaszolnak, akkor tekintsem tárgytalannak a dolgot - még akkor is, ha a pályázatban benne szerepel a leadási határidő. Pedig olyan egyszerű dolog lenne e-mailben küldeni egy "nem került kiválasztásra" körlevelet írni, de úgy veszem észre, a pályáztatók lusták listát vezetni arról, kik jelentkeztek. Részemről "maximum respect" jár azoknak a cégeknek, akik azt mondják egy embernek, hogy NEM, de nem fogom megmondani nekik, mert a végén elbízzák magukat.
A legjobb persze az lenne, ha nem csak egyszerűen azt mondjuk, NEM, hanem adunk egy korrekt választ is. Korrekt és elfogadható választ, amit mindenki elfogad és még tanulságot is le tud vonni belőle. Álláskereséskor is olyan válaszokat kapok, hogy "értékesnek találjuk a pályázatát, de nem került kiválasztásra". Sokkal jobban el tudom fogadni, amelyik kőkeményen kimondja az igazságot: "önnek nincs elegendő tapasztalata". OK, háborgok egy kicsit, de legalább megkaptam a választ a MIÉRT-re.
Persze a NEM-et fogadni is tudni kell. Sokszor az ilyen egyszerű választ rohadt nehéz elfogadni. Ezt még nekem is meg kell tanulnom, vállat rándítani az elutasításra, mert nem mindig sikerül. A tanulságot mindig le kell vonni. Könnyű lenne ugyanis a NEM-re azt kérdezni, hogy MIÉRT, és lehet, hogy olyan választ kapunk, aminek se füle se farka - legalábbis nincs értelme, és csak elkendőzi a valós okokat. Ha nem, hát NEM, tessék elfogadni. Lehet találgatni, de nem érdemes, mert a végén csak azt érezzük, elpocsékoltuk az időnket a válaszokra, és még erősebb a kudarcérzetünk. Főleg azt nem szeretem, amikor valaki még próbálkozik - nem az okokat keresi, hanem újabb érveket soroltat fel. Kommunikáció ismeretekből tudom, hogy ilyenkor el kell ismételni a mi érvünket pontosan ugyanúgy.
Azt sem szeretem, aki nem hallja meg a NEM-et. Bocsánat, de nekem másik helyen van magánnyugdíj pénztári tagságom és elégedett vagyok velük. Megértem, hogy önöknél nagyobb a haszon, de ezt bárki mondhatja - meg ki tudja, mit hoz a jövő, tavaly se gondolta senki, hogy mélyrepülés lesz. Nem, nem fogom megnézni a PSZÁF jelentését. Aztán kb. egy hónap múlva ismét próbálkoznak, más szöveggel, ami máshogy kezdődik, de a vége ugyanaz... Bezzeg, ha álláskeresésnél próbálom meg ugyanezt, akkor választ se kapok, pedig mondták, hogy ha ismét meg lesz hirdetve az állás, jelentkezzek...
Persze ezek a szokások nemcsak az álláskeresésre igazak, hanem az élet minden területére. Képzeld el, hogy egy neked fontos tendert írnak ki, alaposan dolgozol azért, hogy a pályázatodat úgy írd meg, hogy ne kelljen kérdéseket feltenni, és aztán a tender kihirdetésének időpontjában még választ sem kapsz, te érdeklődsz, hogy mi a helyzet. Vagy párkereséskor húzzátok egymás agyát, megbeszélitek, hogy majd üzentek egymásnak, aztán amikor te írod, hogy mikor érsz rá, nem kapsz választ, hogy neki jó lenne-e az az időpont, vagy nem lenne jó az időpont. MSN-re nem jön fel, levelekre nem válaszol, te átkozod magad, hogy nem kérted el a telefonszámát...
A gond csak az, hogy ez a szokás kezd ragadós lenni. Mondunk egy semmitmondó választ, vagy húzzuk a másik agyát, aztán lerakjuk a telefont, és elfelejtjük az egészet. Vagy megbeszélünk valamit, átgondoljuk az egészet, és végül úgy döntünk, nem is keressük fel a visszautasításunkkal a másikat. Nem kéne ebbe az irányba menni, de lassan már mindenki kezdi megszokni... Vagy csak én vagyok ennyire régimódi?
