A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mozi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mozi. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 1., kedd

A Metallica film - Through the Never

Komolyan mondom, nem értem... Mármint azokat nem értem, akik össze-vissza fikázzák a filmet, főleg azért, mert... úgymond... többet vártak Antal Nimródtól.

Szerintem ez egy jó film volt... pontosabban nem is film. Egy majdnem 2 órás 3D-s koncertfilmet láthattunk, melyben volt ugyan eseménysor is, de nem kell túl sokat belelátni. Én úgy veszem, mint egy koncert klippet, és nem kell bele túl sokat gondolni. Érdekes, hogy a banális történetű ABBA filmnél - amikor egy riporter még a koncertre se jut el az újságírói pass-szal - senki, de senki sem kritizálta azt, hogy hol a történet... tessék ezt is úgy venni, és felejtsük el azt a tényt, hogy magyar a rendező, mert az irigységnél több úgysem hangzik ki belőle.

Egy tökéletesre megkomponált (ja igen, 5 koncertből össze lehet gyúrni) koncertet láthatunk, ahol kisebb bakikon kívül egy ereje teljében lévő együttest láthatunk. Minden van a koncertben, amit eddig megfordulhatott egy Metallica koncerten és mindezt olyan közelről, ahogyan azt eddig sosem. OK... koncert feeling csak részben van benne, az lett volna az igazi, ha a moziban is úgy csápoltak és ördögvilláztak volna - helyette mozgott a testünk a koncert ritmusára ültünkben, és oda képzeltük magunkat.

Minden volt: leomló Justicia szobor, villámot hasító villamos szék, tüzijáték dögivel, géppuskaropogás és csatazaj és még a kamubaleset is, ami megszakítja a koncertet, hogy aztán egy majdnem unplugged-ot nyomjon a végén az együttes. Ne is említsük a LED koporsóból kiszabadulni akaró embereket, és a világító füstölgő kereszteket.
A koncertet átkötő filmről. Először nem értettem, miért nincs felirat a filmhez, de rájöttem... nem is kell. Ez egy klip, ezt még a vaknak is látnia kellett. A történet szerint egy Justin Bieberhez hasonló kinézetű futársrác szurreális kalandjait élhetjük át, akinek ott kellett hagynia a koncertet, mert a Metallica gépezete elküldte egy csomagért. Ám amikor ezért a csomagért ment a furgonjával, egy piros lámpánál baleset éri. Aztán kiderült, hogy egy utcai zavargás elől menekülő férfi volt a másik kocsiban, és a futár is a kellős közepében találja magát az utcai harcban - tüntetők és rendőrök közt. Ám a tüntetőket egy álarcos lovas is ritkítja - elkapja lasszójával és felakasztja őket. Ezt hősünk nem nézhette tétlenül, és szembeszállt az apokalipszis lovasával - de menekülni is kényszerül.
Később megtalálja a lerobbant kocsit, és benne a rémült sofőrrel, aki ki se mer mozdulni. A kocsiban megtalálja azt a kelléket, ami hiányzik a koncertről, és döbbent arcot lehet látni. Akit izgat, hogy mi volt a táskában... nos, az nem is fog többet megtudni. A srác arcáról az olvasható le, hogy teljesen felesleges lehetett az útja. De hát a munka, az munka...
Visszafele a lovassal és néhány csatlósával néz szembe. Erőt vesz magán, lelocsolja magát benzinnel és tűzre lobbantja magát, és megverekszik a bandával... de alulmarad. Miután feltámad, már csak a lovas az egyetlen akadály közte, és a koncert közt... de sikeresen, szinte majdnem heroikusan össze is csap vele. Ám a koncert végére ér csak oda... a táskával, amiről nem tudjuk meg, mi lehetett benne...

Nekem ez a film bejött, bár én nem gondoltam bele túl sokat. Szerintem el kéne dobni az elvárásainkat, és akkor egészen más lesz. A zenék jól össze voltak válogatva, a koncert tökéletes volt, a klip is olyan, amilyennek egy klipnek lennie kell... nem film, hanem egy klip...

Szerkesztés: Időközben többekben is felmerült a kérdés a Facebook-on: mi volt a táskában... Egy rajongó számára vajon mi lehet a válasz... hogy a táskában Cliff Burton lelke volt, aki a Metallica első és tragikus körülmények közt elhunyt basszusgitárosa volt. A következtetést erre az utolsó dal adta meg, az Orion, melyet a zenekar a későbbiek során mindig Cliff emlékére játsszák. Mint látjátok: egy rajongó számára a legérdekesebb részlet is rejt tartalmat, és talán érthető is, hogy egy táska miért volt annyira fontos az együttes számára... még ha jelentéktelennek is tűnik. Csak ezek után meg azt mondom, hogy a főszereplő srác nem éppen a legjobb választás volt, mert abszolút érdekes arcot vágott, amikor megtalálta a táskát...

2010. február 10., szerda

Titánok harca

Egy újabb 3D-s film van a láthatáron, ami számomra a várólistás kategóriába került. A Titánok harca ugyan egy remake film - és annyi remake van és lesz mostanában... De emiatt semmiképpen sem kell leírni, mivel már maga a trailer is ütős. Mivel 3D-s is lesz, már látatlanba azt mondom, hogy irány az IMAX. Sam Worthington neve is lassan garancia lesz - aki nem tudná, ő a főszereplője az Avatárnak, és a Terminátor Megváltásban lemosta Christian "Batman" Bale-t is...
A film története talán nem lesz annyira érdekes, mint maga a látvány. A film a görög mitológiát eleveníti fel: a főhős Perszeusznak, aki félisten, meg kell védenie a családját Hádésztól, aki Zeuszt akarja letaszítani a trónról. A sikerhez vezető út azonban nagyon rögös...

2010. január 5., kedd

Star Wars mashup

Mi az a mashup? Két zeneszám egybemixelése által keletkezett új mű. A lenti videókból viszont úgy tűnik, hogy ezt két filmmel is meg lehet csinálni - jelen esetben híres sorozatok zenéi lettek felhasználva, a videóanyagot a klasszikus Star Wars trilógiából lettek kiszedve, és az adott sorozat intrója alapján lettek összevágva. Az eredmény? Frenetikusan jók. Köszönet Kalleanka71-nek, rég nevettem ilyen jót...





2009. december 27., vasárnap

Avatar 3D - ettől én is elkékültem...

Szóval megnéztem és hűűű... Kár kihagyni.
A történetet nem elemzem, mert kissé sablonos és kiszámítható. Nem kell hozzá nagy ész, hogy mi lesz a vége. Azért csak röviden: Földünkön semmi sem változik, csak még jobban le van pusztítva... állítólag. Abban a tekintetben nem változott semmi, hogy az emberek hozzáállása még mindig olyan, amilyen. Környezetét pusztító, és amihez nincs semmi köze, még azt is magáénak akarja. Ez az önző nép teszi be a lábát egy idegen bolygóra, a Pandorára, ahol egy nagyon értékes ásványt akar magáénak tudni. Csakhogy ezt a bolygót a na'vik védik, egy kb. 4 méter magas kékbőrű lény. Az emberek semmit sem tudnak a bolygóról, csak annyit, hogy a levegőjét képtelenek belélegzeni, és furcsa élővilága van. Egy csapat kutató már előttük kutatta a bolygót, a földi hadsereg is csak az ásvány miatt figyelt fel a bolygóra.
A kutatók létrehoztak egy robotszerű testet, ami pont olyan, mint a na'vik, csak egy ember irányítja távirányítással. A kutatók ezen test által kívánnak beférkőzni a na'vik bizalmába, de nem önző szándékkal, mindössze a megismerés a cél. A csapat közé kerül egy rokkant katona, akinek az ikertestvére valamilyen okból elhunyt, és ő veszi át a helyét a kutatók csapatában. Ám ez a katona egy csapásra bele is kerül a sűrűjébe, mivel a na'vik Istene valahogyan kiválasztotta őt. Három hónap alatt annyira beilleszkedik, hogy a nép a részévé fogadta. Minden titkot megismert, amit a na'vik tudtak, hogy mennyire szimbiózisban élnek a természettel, a kutatók pedig egy hatalmas élő hálózatot is felfedeztek a fák között - úgy is mondhatnánk, hogy egyfajta bizonyítékot egy Isten létezésére, ami mindenhol ott van...
Ám a katonai gépezet is beindul. Indokot találnak arra, hogy elvegyék erővel azt, ami kell nekik. Ám hősünk se adja fel - miután felfedi tényleges kilétét a na'vik előtt, és a na'vik elszenvedik a legelső és legszörnyűbb csapást, rövidesen a vezetőjükké lép elő, és az emberek ellen irányítja őket. Az összecsapásban pedig a Deus Ex Machina által győznek...
Technikailag a film majdnem tökéletes. Nem olyan, mint az animációs filmek 3D-s változatai, viszont így meg nem amiatt jajgatunk, hogy mennyire gáz az emberek ábrázolása 3D modellben (ha jól emlékszem, emberi alakot még mindig nem tudnak jól megcsinálni animációban, kivéve a Final Fantasy filmeket). Cameron csak apró jeleneteket áldozott a 3D kedvéért - nekem a kedvencem a fénylően felvillanó lepkevirágok voltak - de annál többet áldozott a cselekményre. Hiszen ha több ilyen jelenet lenne, akkor elveszik az a varázsa, hogy "ott vagyunk egy másik bolygón!". Egyszer sem éreztem a 160 perc alatt, hogy "hú de hosszú ez a film, mikor lesz már vége". Még elnézegettük volna a 3. óráig... Szerencsére kimaradtak a szörnyen csöpögő szerelmi szálak is - mert ugyan van egy, de nagyon szervesen beleépült a történetbe, nem érezni benne azt, hogy ezt nyugodtan kihagyhatták volna. Megadja annak az értelmét, hogy a főhős miért teszi meg azt a navikért, amit - az őt tanító lányba lassan beleszeret, és általa szeret bele Pandorába és a lány népének kultúrájába. Voltak vicces beköpések is, amiken egyáltalán nem éreztem, hogy "muszáj mondani valami vicceset". Bármennyire is patch-work volt a film, ez olyan patch-work, amit sehogyan máshogy nem tudnánk elképzelni.
A 3D mozi ezzel a filmmel léphet be a köztudatba. Nem az aranyos Disney féle animációs filmekkel, nem is a 3D-s koncertfilmekkel és nem is a 3D-s rövid IMAX filmekkel. Nem is a látványokkal teli, de amúgy egyszer nézhető filmekkel, mint Brendon Fraser utazása a Föld középpontja felé. Bár a Beowulfot ez a film nem üti - mely még mindig a 3D filmek császáraként ül a trónján - mivel lehetett volna még több 3D-s jelenet. Ez a film az illúzióról szólt, mint arról, hogy na mutassuk meg, mit tudunk kezdeni ezzel a technológiával.
Hogy ki tudna még rendesen hozzányúlni a 3D technológiához? Várom már a Wachowsky testvéreket, mikor rukkolnak elő egy igazán jó sztorival (lehet, hogy beadják a derekukat, és csinálnak egy Matrix 3D-t???). De az is lehet, hogy Spielbergnek vagy Lucasnak kéne valamit nagyon-nagyon letennie az asztalra. De felőlem a Gyűrűk Ura rendezője is csinálhatna egy hosszú-hosszú eposzt ezzel a technológiával. Vagy rémiszgessen a horror és sikolyok királya, Wes Craven. De semmiképpen nem várok jót az ilyen 3D-s adaptációktól, mint pl. a Shrek 4 3D-ben...

Illusztráció: http://www.avatarmovie.com

2009. október 24., szombat

Becstelen brigantyk

Elnézem azt, hogy érdekesen fordították a címet. De QT-től ilyen filmet egyáltalán nem vártam.
Nem azt mondom, hogy rossz volt, csak nem a megszokott Tarantino film. Az ember egy fasza kis lövöldözést és mészárlást vár mexikói módra, ehelyett kap egy alkudozós, párbeszédes filmet, melyben a feszültséget folyamatosan fokozták az egymással vérremenően pókerező felek. Ebben a tekintetben csalódtam a filmben, viszont másféleképpen mesterműként lehetne tekinteni rá.
A forgatókönyv is ezek alapján alakul. Előkészítenek egy párbeszédes jelenetet, ahol a vallatások macska-egér játékként folyik. Ezt a játékot a náci Franciaországban mindenhol művelik, mert annyira paranoiások a nácik, mert nem tudják, ki a zsidó vagy kém. A Brigantyknak ennyivel könnyebb dolguk van, hiszen a nácik mind egyenruhában feszengenek...
A macska kérdez-figyel, majd folyamatosan rakja le a lapokat. Az egér menekül vagy mozdulatlanul válaszol - számára a tét, hogy a macska el ne kapja. Mindkét (vagy több) fél blöffölni próbál a maga módján. Ahányféle macska, annyiféle mód. Csak egy fél győzhet, és aki győz, az irányíthatja a játszma kimenetét - a vesztesnek meg ezt el kell fogadnia. A játszma kimenete pedig továbblendíti a történetet, ok-okozat által előkészíti a következő asztalt...
A legjobb játékos pedig nem az, akire mi alapban gondolunk, hanem az osztrák náci, a Zsidóvadász (képünkön az ülők között a legszélső a bal oldalon). Vele játszani kész életveszély, mert nem tudhatjuk, milyen lapjai vannak. Aki viszont túléli a vele való beszélgetést, azaz nyert, az hatalmas alkut tud kicsikarni - sorsdöntő alkut, amire még maga a Zsidóvadász se számít. Ilyenre két személynek volt lehetősége: a mozit vezető zsidó lánykának, aki így nyílt utat kapott a bosszúja véghezviteléhez, valamint az Apacsnak...
De a főszereplő Apacsnak is más a vallatási módszere, és tulajdonképpen ő és csapata kapta a szájába a QT-s beköpéseket is. A Brigantyk ugyanis jellemzően nem finomkodók és szöszmötölősek, nem mennek az idegekre a feszültségkeltő mondatokkal - ők durbele módon az erőszakot választják. Az az elejétől fogva világos, hogy ők sem különben a náciknál, hasonlóan rasszisták hozzájuk. Apacs másik kártyalapja az, hogy erre a vallatásra pókerjátékként tekint - így tudta legyőzni a Zsidóvadászt.
A forgatókönyv felépítése röviden ennyi, a történet is brilliáns - de nem mondom el. Lényeg a lényeg, hogy a tét folyamatosan emelkedik, és így a feszültség is. A végkifejlet minden pillanatban, minden párbeszédnél folyamatosan változik, és egy néző sem lehet biztos abban, hogy egyáltalán sikerül-e a főhősöknek véghezvinniük a lehetetlent: befejezni a háborút.
Aki tehát szereti a Kill Bill 1-et, az csalódni fog. Akinek viszont tetszett a Kill Bill 2 érdekes zárópárbeszéde, annak ez a film tetszeni fog, mert a Brigantykban szinte minden párbeszéd hasonlóan feszültségekkel teliek. A szereplők karaktere, jellemei is a párbeszédekben teljesednek ki, Tarantino-s beköpésektől kissé mentesen, de azért találunk olyat is benne - ez a film nem a Ponyvaregény rajongóinak készült. Ez egyfajta mestermű tőle, olyan, amit nem szokhattunk meg tőle...

2009. október 16., péntek

FAQ Az Időutazásról...

Érdekes idei filmek vannak, amik nem is jöttek be Magyarországra. DVD-n maximum... talán.
Ilyen film a FAQ About Time Travel című film is, ami címre olyan lehet, mint a Galaxis Utikalauz Űrstopposoknak, ééééés... BINGÓ! A tartalom alapján is olyan...
Van három angol srác, akik elmélkednek az időutazásról, de inkább csak mulatják az időt egy kocsmában. Aztán jön egy csaj, aki arról mesél, hogy ő a jövőből jött. Szerintetek elhiszik? NEM... egészen addíg, míg az egyik srác véletlenül át nem lát egy idő-szivárgáson, ahol mindenkit halottnak lát. Aztán elindul a kalamajka, az utazás, mivel a srácokat valakik meg akarják ölni, és utazás közben folyton el akarják kerülni önmagukat a paradoxonok miatt. Közben megtudunk mindent az időutazásról... Legalábbis ez a tartalma, ha jól olvastam ki, amit a Google fordított... Közben csak reménykedem, hogy ez a film eljön DVD-n, de ha nem is jön... max letöltöm :D


2009. szeptember 22., kedd

Különös hétvége volt...

A múlt hétvégén a kultúra széles palettáján akciók voltak, mellyel a nagyközönséget akarták becsábítani. Most is bebizonyosodott, hogy amit olcsón adnak, azt mindenkit érdekel.
Kezdjük talán a Moziünneppel. Sajnos, én most kimaradtam belőle, mert nem foglaltam le előre a jegyeket. A mozikban sosem látott sorbaállást lehetett látni - ebből látszik, hogy az 500 Ft-os jegyárak a szokásos 1400-1700 Ft-tal szemben mennyire csábító. Idén a Becstelen Brygantik című film lett volna megnézve, de így ez most kimarad.
A mozikban az ünnepre való tekintettel mindenféle lehetőségek kínálkoztak. Így a G-Forcenak köszönhetően tengerimalacsimogatás kicsiknek, és idén nem a Star Wars-osokkal lehetett fotózni, hanem a Harry Potteresekkel. Számtalan sztár és celeb állt be jegyszedőnek, valamint akciós menükből is lehetett választani. Valahol ingyen DVD-t is osztottak a megvásárolt jegyek mellé.
Aki kimaradt a moziból, talán nem maradt ki egy kulturális sétálásból. Mai nappal tartják az autómentes napot, és ennek alkalmából a környezetvédő csoportok autómentes hétvégét tartottak a hétvégén az Andrássy úton. Ehhez csatlakoztak a színházak is, mert nekik meg hétfőn volt a Magyar Dráma Napja, és ők is kivonultak az utcára. Valahol zenés haknit tartottak, valahol meg a gyerekeket szórakoztattak mindenféle érdekes játékkal. Még egy gólyalábas kalóz is magasodott a tömeg fölé.
A kultúra másik aspektusa is képviseltette magát a hétvégén: a múzeumok. A Kultúrális Örökség Napjai is volt a hétvégén, és az ország minden szegletében ingyenes volt a belépés sok-sok helyre. Persze, nehogy azt higyjük, hogy minden múzeum tárva-nyitva volt: egy ezen alapuló honlapon lehetett megtekinteni, melyik múzeum, templom, közösségi ház csatlakozott az eseményhez. Így lehetett ingyen bejutni a Füvészkertbe is, ahova én látogattam el. De nyitva volt az Országos Levéltár, a Sándor Palota - felsorolni is lehetetlen. Az ingyenes belépésen kívül mindenféle programon is részt lehetett venni - tárlatvezetéseken, történelmi játékokon.

2009. augusztus 3., hétfő

3d anaglif szemüveg

Sikerült végre szereznem egy 3D szemüveget, amivel tökéletesen elégedett vagyok. Nagyon jól működik, talán Süvi KISS 3D-jét is meg tudnám vele nézni.
Ellentétben a REAL-D-vel az anaglif (azaz vörös-kék) szemüvegek nem tökéletes 3D élményt nyújtanak. A REAL-D-nél (a mostani 3D filmeket ilyen technikával csinálták) előfordulhat, hogy az orrod előtt húz el egy nyílvessző), míg a régi anaglif 3D-nél (mint pl. Kémkölykök 3D) a vászon a határ, onnan csak a mélységet lehet érzékelni. Ezenkívül az anaglif megerőlteti a szemet, míg a másiknál ilyet nem tapasztaltam. Viszont REAL-D filmeket nem fognak egyelőre forgalmazni - már abba beleszédültem, hogy valószínűleg Blue-rayen lehet majd kapni, mert szemenként 75 képkocka/másodperccel forog a film, két vetítőgéppel és ezüstös mozivászonra - hát az ilyen házimozi csakis a gazdagok kiváltsága lesz. Nekem meg marad az anaglif...
Tehát a 3D szemüveg... Azt hittem, nem fogok jót találni, pedig egy szemüvegszalonban találtam. Nem is kellett sokat keresgélni az interneten, itt megtaláltam: http://www.papiroptika.com/.
Tehát megvan a legfontosabb kellék, mit lehet még tenni? Az egyik, hogy számtalan kép készült ilyen technikával. Ezek többségét az http://anaglif.lap.hu/-on kezdve találtam meg. A magyarok szeretnek várakat fotózni. De az egyik legjobb képgyűjteményt a http://www.3d-mania.de/ oldalon találtam.
A youtube-ra is számtalan 3D-s klippet raktak fel. Ilyen pl: ez a klip is, melyben a Grand Canyon fölött száguldunk...

Sőt, a youtube kisérletezik azon, hogy egészen egyszerűen lehessen anaglif klippeket felrakni a honlapjukra, mindössze 2 jól beállított kamera kell, és máris mehet a 3D amatőr mozikészítés. A youtube pedig mindent elintéz, mert az is lehet, hogy valakinek nem vörös-kék szemüvege van, hanem zöld lila... Az is lehet, hogy nincs szemüvege, mert kellő relaxált által a szem fókuszát a kép mögé vagy elé lehet helyez (parallel és cross eyed 3D-nek nevezik). Csak a két képet kell egybeolvasztani kancsalodás által - így kapsz három képet, de a középső képben fedezed fel a 3D-s filmélményt.

A Second Life-nak is van már egy olyan kliensse (Dale SL Viewer), melyben anaglif szemüveget viselve lehet mászkálni, de ennél jobbról is tudok. Úgy olvastam, hogy az IZ3D monitor driverét kell feltelepíteni (Full Install), és be lehet állítani, hogy Anaglif szemüveggel akarod használni a játékprogramot (függetlenül attól, hogy van-e IZ3D monitorod). Viszont kiderült, hogy Second Life-fal az IZ3D-t nem lehet használni - megpróbáltam, nem sikerült. Úgyhogy marad a Dale SL Viewer...


Végezetül egy figyelmeztetés: nem véletlenül van az, hogy kisfilmek mentek régen a 3D-s mozikban. Az anaglif szemüvegek fárasztják a szemet. Ha úgy érzed, fáj a fejed, vagy fáradt vagy, akkor hagyd abba a kisérletezést, hagyd abba a játékot!

2009. június 8., hétfő

Terminator Salvation

Mindig is mondtam, hogy moziba csakis előítéletek nélkül szabad bemenni. Aki végigolvas egy kritikát róla, és azt látja, hogy az egyik jót ír róla (talán azért, mert érdeke fűződik hozzá), a másik viszont iszonyatosan leírja, mert összehasonlítja a sorozat többi darabjával, annak döntenie kell: ha megnézi, akkor azért nézi meg, mert Terminátor rajongó, vagy azért nézi meg, mert jót akar szórakozni. Én jót akartam szórakozni, nem érdekelt, hogy milyenek a párbeszédek, nem érdekelt, hogy milyen a történet. Jól is szórakoztam, azt kaptam, amit vártam.
A történet már az Itélet Napja után játszódik. A titokzatos Marcus bukkan fel a semmi közepén, és összefut két tinédzserrel. Az egyik Kyle Reese, az a srác, akit John Connor visszaküld a múltba, hogy az apja legyen. John Connor eközben egy reményekkel teli gyenge pontot fedez fel a gépek kommunikációjában. Ám kapja azt a hírt, hogy Kyle Reese rajta van a halállistán - a gépek tudják, hogy ő a vér szerinti apja. Neki pedig új feladata van - megtalálni őt és magához venni.
A történet a Terminátor trilógiában megismertek alapján folytatódik. Abban a korban járunk, amikor a T-800-asokat (az emberektől megkülönböztethetetlen gépek) elkezdik gyártani - se az időutazás, se a folyékony gépek nincsenek még. Megismerjük tehát a férfit, aki miatt visszaküldtek a múltba jópár terminátort. Valamint jópár meglepetést is tartogat a film - pl. hogyan lehet benne Arnold Schwarzenegger és Linda Hamilton anélkül, hogy bármi közük lenne a filmhez. Újabb gépeket is megismerünk. Valamint azt is megtudjuk, mit keres egy ismeretlen férfi ebben az univerzumban, és mi céljuk volt vele a gépeknek - egyáltalán ki ő, és hogy került ide...
A történet egyszerű, a film ennek ellenére élvezetes. Az izgalmat fent tudták tartani, és a vizualitása a filmnek sem döcögött. Nekem bejött!