Úgy tűnik, vannak koncertek, amikre akkor se mennék el, ha érdekelne is. Főleg, ha maga a reklámja is becsapós. Boltban már megszoktam, hogy a látszólag jó vétel valójában pocsék vétel. Ha valami túl jónak hangzik, akkor az a valóságban egyenesen pocsék.
Ugye mindenki emlékszik arra, amikor Michael Jackson hasonmása koncertet adott a SYMA-ban. Azt mindenki tudta, hogy a hasonmás az nem az eredeti, de amikor úgy volt reklámozva, hogy az eredeti táncosokkal és a háttérzenekarral fog fellépni, mindenki abban reménykedett, hogy legalább valamennyire jó lesz a műsor. Ám amikor kiderült, hogy mindebből semmi sem igaz, és még a hasonmás is pocsékan adta elő MJ-t, sokan felhördültek. Ám voltak olyanok is, akik nem reklamáltak, mert végülis jó volt a buli, csak néhány ember elbaszta a hangulatot a bekiabálásaival, és a közepén vége lett az előadásnak...
Az is ciki, amikor a koncertet szervező nem is szervezhette volna meg a koncertet... mert a cég felszámolás alatt áll, és a felszámolási biztos nem adott engedélyt a koncertre.
De újabb esemény készül: Michael Flatley első nagy sikerét, a Lord of the Dance-t fogják bemutatni... de kik? A plakát ugyebár azt sugalmazza, hogy talán Flatley is ott lesz, de akik tudnak angolul, azok észreveszik azt a bizonyos 'S jelet a neve mögött. Valamint az eseményt szervezők is kiemelik: Flatley nem vesz részt az előadáson. De hol emelik ki? Hát a honlapjukon, a leírás végén...
Egyáltalán az eredeti társulat fog részt venni az előadáson? Egyáltalán lehet-e bízni az ilyen rendezvényekben? Vagy mindenki menjen el rá, hátha kellemesen csalódik? Jó kérdések, bizonyára bárki feltenné a helyemben.
De tudjátok mit: bízzunk abban, hogy jó lesz az előadás, és a szervezőket nem akasztják fel...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
az mj-showról nem tudok nyilatkozni, viszont a LOTD esetén szerintem sokan örülünk, hogy nem Flatley ripacskodása lesz a műsor, hanem a mostani verziót mutatják be. a táncosokkal szemben pedig nem hiszem, hogy megváltoztak volna a követelmények, ugyanúgy eszméletlenül sokat dolgoznak az előadás sikeréért, mint 10 éve.
VálaszTörlésHát, legyen neked igazad.
VálaszTörlésAmikor az ABBA Show-t végignéztük, akkor is tudtuk, nem az igazi ABBÁ-t látjuk, de élveztük, mert 100%-ban adja vissza a koncertek hangulatát.
Az LOTD esetében jó volna többet tudni a társulatról, a munkáikról, hogy biztos nyugalommal mehessen el az ember, hogy azt kapja, amit vár. Ha ez a társulat a Riverdance lenne, akkor OK.
De visszaszívom a dolgot, hiszen a show hivatalos honlapján Flatley neve áll. Ha pedig tényleg ő lesz a háttérben, mint rendező, akkor tuti jó lesz a show.