2009. június 30., kedd

Halivud.hu - a magyar amatőrfilmesek portálja

Ha már nemzetközi szintű rövidfilmesekről írtam, akkor itt az ideje a magyar amatőrfilmeseket is megemlíteni. Évekkel ezelőtt a halivud.hu filmjeit zabáltam, legyen szó művész jellegű filmekről, vagy poénkodásokról, vagy komoly erejű akciófilmről. Az amatőrök bár kevesebb eszközzel rendelkeznek a nagy befektetésű filmeknél, ám ennek ellenére ötletekben nincs hiány. Ezért sokszor az ilyen filmek jobbak, mint a nagy amerikai produkciók, mert érezni bennük a lelkesedést.
Pár filmet emelek ki szemléltetés gyanánt. Az egyik egy újabb produkció, a Filmklub, mely a 40. Budapesti Függetlenfilm Szemlén különdíjat nyert. A film tipikus poénkodós vígjáték-film, de szerintem jól lett kivitelezve.



A második film az általam többször is megnézett Zaaron Legendájából készült film. A srácokat az anime filmek ihlették meg, de nem egy import történetről van szó, hanem saját forgatókönyvről. A filmet a http://dragonair.extra.hu/film_dam_zaaron.php oldalról tölthetitek le.



A srácoknak természetesen nem ez az egyetlenegy munkájuk. A harmadik film az Addict című művük. Ez a Zaaronnal ellentétben poénkodós film, viszont szintén anime ihlette akciójelenetekkel.



Utolsó eresztésként következzen a nagyon-nagy kedvenc, az Escape. Az X-studió ma már komoly zenei klippeket forgat különböző együtteseknek (Animal Cannibals, Fish!, Depresszió... hogy csak néhányat említsek) viszont még mindig amatőr szemmel nézik a filmkészítést trükkjeit és osszák meg honlapjukon. Tehát az Escape:



...valamint ennek a folytatása, az Escape 2.


2009. június 26., péntek

Néhány kép a 6 éves Second Life helyszínről

Hatéves lett a Second Life. Mint mindig, ilyenkor is külön szigetet nyitottak, amely csak 30-áig látogatható meg. Érdemes körülnézni ebben a színes szagos modern városkában...
Körülnéztem, fotóztam, íme. Komoly eseményeken még nem vettem részt, de valószínű, hogy nem is fogok...




Melyik közösség tagja vagy?

Szavazást indítottam el a blogon, úgy egy hónapig fog tartani. Ha valamelyik mai divatos internetes közösség tagja vagy, akkor pipáld be, és küld el. Több válasz is bejelölhető!
Néhány pont magyarázatra szorul. A NING honlapok is egyfajta közösségi honlapok, de mégsem olyan globális, mint a fentebb felsoroltak némelyike. Itt az érdeklődési kör alapján csoportok, azaz oldalak alakulnak, nem is kell ismerőst kiválasztanod onnan. Aki már regisztrált egy NING oldalra, az ugyanazzal a felhasználói név jelszóval regisztrálhat egy másikra. Bővebb információ a www.ning.com oldalon találhatsz.
Régen, amikor még nem voltak közösségi honlapok, akkor csakis a fórumok, levelezési listák és a csetszobák voltak. Ennek még ma is vannak nyomai. Fórumnak számít pl. az SLhungary. Levelezési listák mai is léteznek, de lassan feledésbe merülnek - aki a levelezési listára küldött egy levelet, akkor a lista tagjai megkapták azokat. Csetszobákról meg ne is beszéljük, oda ismeretlenül is be lehetett folyni akár.
Természetesen lehet valaki egy számítógépes játék tagja is, ami interneten keresztül megy. Mint pl.: a World of Warcraft, vagy a Travian. A Metaverzum azért kell külön kiemelve, mert az végülis nem játék, ilyen pl. a Second Life.
A szavazás titkos, így a randioldal esetén nem kell aggódnod... De ha úgy gondolod, te egy itt fel nem sorolt közösség tagja vagy, akkor nyugodtan küldj egy megjegyzést erre a posztra. Akár meg is nevezheted a csak általánosságban megemlített fórumot, levlistát és csetszobát.

2009. június 25., csütörtök

Depeche Mode koncert, Róma

Azok, akik lemaradtak a koncertről, bizonyára csemegének számít egy ilyen összeállítás. Úgy tűnik, a Depeche Mode képes egy jó koncertet csinálni egy ilyen gyenge album után.
A most következő Youtube playlist a római koncertről származik - a teljes anyag. Bár többen is levideózták, a minőségért nem tudok felelősséget vállalni. Igyekeztem a legjobb anyagot kiválogatni.
Köszönet azért a hivatalos magyar klubnak, aki másnap rögtön felrakta a koncert playlistjét a honlapjára. Egy kis statisztika: a 22 számból 6 az új albumról szól. A koncert közepén Martin pihenteti Dave-t két számmal - egy újjal és a Home-mal. A végén a Waiting For The Night szól, ami szerintem a legtökéletesebb választás. Miközben az mondtam, az eleje teljesen olyan, mint a Touring The Angel (az új számok között a régi számok szinte ugyanígy voltak belerakva), addig a közepétől már jobban meg voltak variálva. Lezárásként pl. nem csomó lassú számmal, hanem a közönségkedvenc számok hangzottak.
A szinpadképről: egy nagy vetítő és két kicsi a két oldalt - ez már ismerős. A nagy gömb, amire szintén képeket vetítettek rá. Viszont a fények máshogyan lettek elrendezve - nem a hangszerek alatt helyezkednek el. Két oldal egy-egy pásztázó fény, és a szinpad felett, közepén és alján is kisebb de erős fények.
Ez egy igazán Mode-os koncertnek tűnik, az új számokat nagyon jól beleillesztették a repertoárban - még a Peace is nagyon jó így, élőben előadva.
Tehát a playlist:


2009. június 24., szerda

Futureshorts

Szeretem a rövidfilmeket, mert frappánsak, ötletesek. Persze van köztük is olyan, ami nem jó, de az amatőr filmek között is találni olyanokat, amik minden igényt kielégíthetnek.

Egy nemzetközi fesztivált mutatok be, a Futureshorts-ot. 2003-ban alakult, és mára már a világ egyik legnagyobb rövidfilmfesztiváljává nőtte ki magát. Hogy minek köszönheti ezt? Talán a youtube népszerűségének (jómagam is így találtam rájuk). Az FS nemcsak filmvetítéseket szervez: bemutatókat, kiállításokat is, valamint segíti a rövidfilmesek munkáját oktató-anyagok által. Természetesen a webshop sem maradhat el - pólók, DVD-k...

A FutureShorst honlapjának címe: http://www.futureshorts.com/

Amit most bemutatok, az első olyan film, amit felfedeztem általuk: a Fekete Lyuk. Tanulságos egyszerű történet a kapzsiságról: sokat akar a szarka, de nem bírja a farka.


Életkép a kapuknál...

Igen, kinéztünk a koncertre, de csak a bejáratig érdekelt minket. Így is jól elvoltunk. Néztük ahogy a jegyüzérek próbálják 5000-ért rásózni az emberekre az újságírói és a tiszteletjegyeket, de nem nagyon sikerült nekik. Próbáltunk alkudni sörre is, de ezekkel a magyarokkal nem lehet (indok: nem az övé a placc, ő csak kint ül). Az esőig - azaz a koncert közepéig bírtuk - ha tovább maradtunk volna, tuti az elázás. Mindent lehetett hallani a koncertből.
Aki nem tudná: a Depeche Mode koncert este 9 után kezdődött el, addig az előzenekarok voltak. Zagarék biztos kiugrottak a bőrükből, hogy ők lehettek Dave-ék előtt. A biztonsági őrök persze azt se tudták, mi a téma, mert még Ákos-t is emlegették, hogy lesz a Depeche Mode előtt - mi ezen jót mosolyogtunk.
A koncerttel kapcsolatban igazam volt - ha megvettük volna a jegyet méregdrágán, csalódtunk volna. Dave-nek ki kellett volna pihennie a műtétet, saját felelősségére ment koncertezni, amiért maximális tisztelet, de öngyilkosságnak tartom... Így olyan volt, mintha nem lett volna hangja. Drukkolok neki, hogy ne legyen semmi baja. Amúgy a koncert feléig a dalok felépítése pont ugyanaz volt, mint a Touring the Angel koncertnél: azaz első három szám az új albumból, Walking in my shoes, Question of Time, Precious, és szintén az újabb dalok. Aztán nekiállt esni az eső, és mi go home...
Röviden ennyi. Azért egy kis sétának megfelelt.
Módosítás: A Youtube-on azért utánanéztem a tegnapi felvételeknek, meg kerestem, hogy milyen számokat játszottak még. Úgy tűnik, néha-néha módosítanak azon, milyen régi számokat játszanak. Így előkerült a Master and Servant is, kissé felújítva (állítólag volt ott egy kis baki is), valamint a nagy kedvencem, a Never Let Me Down Again is, és a Strangelove meg a Stripped is, valamint az In Your Room és a Waiting For The Night is. Kikerült a listából a Behind The Wheel, az Everything Counts, a Shake The Disease - a többit még nem ellenőriztem. Viszont a kihagyhatatlan számok, a Personal Jesus, az Enjoy The Silence és az I Feel You benne is maradtak. Csodálkozom, hogy így és az új számokkal a koncert nem volt több 2 órásnál...

2009. június 23., kedd

CSI és egyéb bűnügyi sorozatok

Utóbbi időkben leköt a TV-ben ez a sorozat. Most gyorsan összefoglalom a véleményemet róla, valamint néhány érdekességet róluk. Biztos, hogy marad ki a listából, de én sem tudhatok mindent...

Szóval a CSI. Én komolyan azt hittem, hogy ez egy ősrégi sorozat, közben meg kiderül, hogy 2000-ben indult útjára. A CSI is kaphatna egy fejezetet a baklövések könyvében - ahova az olyan balsikeres üzleti döntéseket írják, amikről később kiderült, nem is lett volna rossz ötlet. Jelen esetben az ABC csatorna vezetői utasították vissza a sorozatot, mondván, hogy megzavarja az embereket a sorozat menete. Ebben valamennyire igazuk is van, mert azért a valóságban nem ilyen zsírozottan haladnak a nyomozásban...
A CSI a helyszínelők szemszögéből mutatják az eseményeket. Gil Grissom ki is kéri magának, hogy őt zsarunak titulálják: ők tudósok. Tudósok, akik a nyomozók segítségével derítik fel a tudomány által a bűnügyeket. Ellentétben a többi bűnügyi sorozattal, nem a nyomozók találják meg a nyomokat, hanem a helyszínelők találják meg a bizonyítékokat és a nyomozók is előveszik néha az ecsetet.
Gil a csapat vezetője, de barátja, Jim a nyomozó társuk. A csapat tagjai között van züllödt alak, egy lány, akibe Gil szerelmes lesz, és miatta a 9. évadban Gil átadja a stafétát egy professzornak, egy izomagyúnak tűnő fickó, egy hóbortos vén boncoló és egy szintén hóbortos (Marilyn Manson rajongó) nyomelemző.

Aztán a csatorna megcsinálta a CSI Miami-t. A napfényes - narancs színben - város, mely mexikóiaktól, feketéktől és kubaiaktól hemzseg. Partyk, gengszterek, rap... Ebben a világban a csapat főnöke, Horatio Caine hadnagy igazi cowboy egyéniség - vagy inkább a megtestesült páncélos lovag. Viselkedésével a felső vezetést fel is háborítja, de ő akkor is az igazság bajnoka. Csapata: a szöszi rendőrnő, a mexikói tudós-zseni és a mindig rideg boncoló-orvosnő. A sorozatban azt bírom, hogy nem kímélik a szereplőket, az utolsó előtti évadban pl. magán a főszereplőn izgulhattunk, hogy meghalt-e vagy sem...

A CSI harmadik változata a CSI:NY. A rideg és tömött város, ahol mindig van munkájuk a csoportnak. Nemcsak gyilkosság, hanem nemi erőszak, kokain, bankrablás... szóval nem unatkoznak. Ebbe a világba lép be Mac, akinek az élete nemrégiben tragédiába fulladt: pontosabban a WTC, ahol a felesége elhunyt. Mac tulajdonképpen kissé vaskalapos, a szabályokat csak ritkán kezeli rugalmasan. Míg Las Vegasban és Miamiban a helyszínelők dolgozhattak olyan ügyön, mely családi ügy, addig Mac ha kapcsolatot szimatol az egyik munkatársa és az áldozat vagy gyanúsított között, akkor a munkatársat egyből le is kapcsolja, hogy még véletlenül se vádolhassák meg a nyomok meghamisításával. Ha egy rendőr követ el valami kihágást, akkor azt is eltiltja - és sokszor be is igazolódik a lépése.
A három sorozat közül ez az, amelyiket a balsors is üldözi - talán azért, mert a TV csatorna elejétől fogva irányítja a folyamatokat. Sok-sok szereplő-cserét is látok: pl. a fura rapper csajt el is távolítják a sorozatból, bizonyára azért, mert viselkedésében emlékeztet a las vegasiak MM rajongó laborosára. De cserébe kapunk egy másikat, aki még röhejesebb - pontosan a tinivígjátékokból ismert figurát ismerjük fel... A csatorna még a film zenéjébe is beleszólt... Mindettől függetlenül jó sorozat ez is.

Lássunk még más sorozatokat is, most már csak pár szóban.
A CBS még elkészítette a Döglött Akták nevezetű sorozatot, melyben régi, lezáratlan ügyeket vesznek elő. Itt nemcsak a bizonyítékok elemzése, hanem a tanúvallomások összevetése által nyomoznak.
A Gyilkos Elmékben a speciális csoport sorozat-gyilkosok elkapására specializálódott. A bizonyítékok alapján profilt állítanak fel, ami alapján a rendőrök elkaphatják - és általában el is kapják - a tetteseket.
A Gyilkos Számokban az FBI egy matematikus segítségével kapják el a bűnözőket. A sorozat azt akarja bebizonyítani, hogy minden mögött a logika és a matematika áll.
A Nyomtalanulban a csapat eltűntnek nyilvánított személyek után nyomoz. Szoros a határidő...
A Dr. Csontban az elhunytak csontjai alapján derítik ki, ki is volt a vizsgált személy és mi történt vele.
A már korábban említett Lie to Me is hasonló okok miatt került bele ebbe a listába: itt a tanúvallomások és a tanúk (vagy tettesek?) testbeszédük alapján próbálják meg kideríteni az igazságot.
Persze sorolhatnám a többi sorozatot is, de hirtelen ezek jutottak eszembe, amik nem tartoznak a vígjátékok közé (mint pl. Monk, Pshycs, a Mentalista, Castle) vagy nem rugaszkodnak el a valóságtól (mint pl. a Médium, bár azt mondják, annak igenis van valóságalapja).

2009. június 22., hétfő

A 101-es szoba... ...vagy inkább klub?

Ismét a Depeche Mode a téma, természetesen nem az új albumról (arra szerintem nincs is szó...), hanem inkább a hazai, annál is inkább a fővárosi klubéletről van szó.
Ugyebár van a hivatalos magyar klub, mely havonta kétszer van a PeCsában, ráadásul olyan időpontokban, hogy az egyikre tuti nem megy el az ember - mert pl. hónap vége van, amikor mindenkinek a pénztárcája is kifogyott. Amikor a vak is látja, hogy arra az időpontra semmi mást nem tud betolni a PeCsa vezetősége, mint a DM klubnapot...
Én egyszer voltam, kicsit boldog is voltam - merthogy hát végre egyszer eljutottam ide is - meg boldogtalan is. A legtöbben nem tudják felfogni, hogy vannak olyan Depeche Mode számok, amikre táncolni lehet, és vannak Depeche Mode számok, amelyeket otthon az ágyban, mereven a falat bámulva lehet hallgatni. Többségében pedig ez utóbbi számokat játszották abban a buliban. Sőt mi több: egy pörgős szám után, amikor látja is az önjelölt DJ, hogy mindenki táncol, mindenki tombol... nos a szám végén egyből benyom egy senki által se ismert számot, ami ráadásul lassú. Egy DJ se csinálna olyat, hogy lecsapja a hangulatot.
Persze azt nem mondom, hogy nem jó maga a hivatalos klub, hiszen ha megúnod a DM-et, akkor átgyalogolsz egy másik terembe, ahol éppen Bonanza Banzai szól, de a kivetítőn Ákos táncolja indiántáncát. Vagy egy harmadikba, ahol szintipop szól, olyan zenekarokkal, melyeket a mai világban alig hallani (talán a VH1-on, ha nem lenne a Comedy Central).

Aztán itt a 101-es klub. Na ez nem a Városligetben van - bár sokak számára ez is maga a belváros - hanem hol itt, hol ott. Pl. a Nyugati mellett a Retropolisban. Vagy inkább a Filterben, minden pénteken??? Hm, nézve a honlapjukat már én se tudom, hogy hol is tanyázik ez a klub, és hogy mennyire jó egyáltalán. Azt már kiolvastam, hogy nemcsak a Depeche Mode-dal foglalkoznak (helyesen is teszik, én se mindig csak azt hallgatom, és ha valami nem jó tőlük, azt meg egyáltalán nem rakom be a lejátszóba). Valamint azt is, hogy ez a klub folyamatosan változik - újabb és újabb DJ-ik vannak, akik lelkes amatőrként vetik bele magukat a klubba. Egyik nap indie, másik nap DM50% - vagy hol így, hol úgy.
Érzem rajtuk, hogy ők még mindig a lelkes rajongók. A történetükben is említik, hogy 10 évvel ezelőtt eljött az az idő, amikor a PeCsában lévő klub már sokaknak nem tetszett, és a tagok ötletei a klubvezetők fülébe el sem jutottak már... Akkor jött el a 101 klub ideje, akkor lendültek bele mégjobban (félreértés ne essék - nem akkor nyílt meg, akkor már 4 éve működött kisebb nagyobb kihagyásokkal).
Nekem mindenesetre szimpatikusak, csak nehogy csalódjak bennük is. Talán el is nézek a Filterbe pénteken, amikor is 50%-ban DM fog szólni...

Milyen apropóból is készült ez a cikk? Nos, kedden jön a banda, és a két klubnak afterparty-t kell rendeznie. A 101-es klub a Nyugatinál csinál rögtön a koncert után - persze, aki nem jutott be a koncertre, az meg várhatja, amig vége nem lesz, naná... A hivatalos DM klub pedig pénteken tartja meg a buliját, kistermekben a már említett bulikkal. Apropó: pénteken akkor két helyszínen is lesz Depeche Mode? Hm...

2009. június 19., péntek

Moolto

Úgy tűnik, belekezdek egy témába, és mindig van valami új dolog, ami hozzá kapcsolódik.
Egy új honlap, a Moolto indult, mely a Second Life-osok közösségi oldala kíván lenni. Bár a Facebook-kal hasonlítja össze magát, ez egy másik közösségi honlapcsalád, a NING egyik aloldala. Ha tehát van egy olyan helyen felhasználói fiókod, amit Ning közösségi oldalon nyitottál, akkor azzal ide is tudsz jelentkezni (pl. a Galaktika magazin honlapja).
Természetesen ide is fel tudod tölteni az adataidat, képeidet, videóidat, mint általában a legtöbb helyre. Annyi a különbség, hogy itt biztos lehetsz abban, hogy a többiek is Second Life-osok - valamint itt nincsenek alkalmazások, ami végülis nem is baj.

A tegnapi gyorstalpalóról...

Mint ahogyan sejtettétek, a gyorstalpaló kissé hiányos - nem merítettem ki a teljes lehetőséget, csak jónéhányat. Néhány adalék, hogy hol lehet még reklámozni az SL-es üzletedet:

1. Second Life Profiles: Csakis Second Life-fal foglalkozó, de hasonló oldal, mint a többi közösség-építő honlap. Itt is ugyanazokat kell tenni, azaz ismerkedni és hirdetni. Hogy merre-mit-hogyan, azt ne kérdezz, de itt mindenkit be lehet jelölni válogatás nélkül. Max nem jelölnek vissza, vagy nem nézik az oldalt - csakúgy, mint a többi esetében.

2. Myspace: Szintén egy közösség-építő honlap. Írd meg a profilodat, és keresd meg a többi Second Life-ost. Töltsd fel a termékeid képeit, írj blogot, hirdess eseményeket (Bulletin). Én nem tartom annyira hasznosnak, mint a Facebook-ot, viszont annyi előnye van, hogy ezt az oldalt bárki megnézheti, nem kell tagnak lennie.

3. Magában a Second Life-ban is sokmindent tehetsz. Beállítod jól a földedet a keresőben, hirdess eseményeket a Second Life eventsei között. Ha új terméket raktál ki, akkor is. Napi szinten egyszer ez megtehető, és akkor is belekerülsz a keresőbe. Ha nincs földed, hanem csak egy üzleted, ahol csak kirakni tudsz tárgyakat, mert csak az van megengedve, akkor a Second Life profilodban állsz neki reklámozni. Felsorolod a termékeidet, és máris kaptál egy kis helyet a keresőben.

4. Vannak csoportok a Second Life-on belül is, ahol mindenki adhat fel hirdetést. Keresd meg őket, szerintem dögivel vannak, és reklámozd magad naponta egyszer. De te magad is csinálj egy csoportot, amikben a látogatókat meghívhatod - akár erőszakosan is...

Helyesbítést is kell közölnöm. A Facebook alkalmazásai nem mindig működnek jól. Legutóbb azt tapasztaltam, hogy a Twitter alkalmazás nem adja tovább a Facebooknak automatikusan az üzenetet. Tehát ezt még mindig kézileg érdemes hirdetni: csak a blogbejegyzés címét, és a linket. Viszont úgy láttam, hogy az Iwiw-re is készítettek egy Twitter alkalmazást, csak sajnos az nem ír fel a faliújságra...

Végezetül az ilyen marketing hatékonyságáról: hát nem valami hatékony, de ha rövid időt szánsz rá, akkor talán kifizetődő... Az emberek ugyanis megszokták, hogy ezeken a közösségi oldalakon mindenki reklámoz, de főleg saját magát. Ha felmegy az oldalra, nagyon ritkán csak átfutja, hogy milyen üzeneteket kapott, és ritka az, hogy valakit érdekel is, amit csináltál. A csoportok üzeneteit is gyorsan el szokták olvasni, másodpercenként egy kattintással!

A keresési lehetőség viszont érdekes. Így nemcsak az SL keresőjében találhatnak meg, hanem a Google-ban is (csak egy itteni példa: ha rákeresel a Sakál Sörözőre, akkor nemcsak a honlapjuk bukkan fel, hanem felbukkan még a blogom is, ahol reklámoztam őket SŐT a turulcsirip-en a Twitterre írt bejegyzés is felbukkan. Így rendre az első oldalon! Érdekes, nem?)

Az egyedüli hatékony eleme ennek az egésznek az XstreetSL. Itt gyorsan, hatékonyan megkeresi a vásárló azt, amit meg akar venni. Minden más csak adalék.

Hogy érdemes-e csinálni? Érdemes, mert a véletlenül betévedő vendég mindig jól jön. Képzeld el, hogyha valaki keres egy jó kis ruhát, és meg is találja azt az XstreetSL-en. Az áru leírásában megtalálja a blogod címét, rákattint és rácsodálkozik, hogy te mi mindent árulsz, mi mindennel foglalkozol. Ha valami kérdése van egy áruval kapcsolatban, akkor itt is felteheti a kérdéseit. A blog leírásában megtalálja az SLURL-t, így magát a boltot is megtekintheti. Sőt, ha éppen ott jársz, akkor még a kérdéseit is fel tudja tenni neked. Ha minden jól megy, akkor még talán fel is vesz ismerősnek a Twitter-en, Facebook-on, vagy elfogadja a meghívókártyádat a csoportodba.
Minden lehetséges, ezért érdemes reklámozni...

El is felejtettem: egy jó tanács. Ne légy szerteágazó tehetség, foglalkozz csak egyfélével. Ha motorokat akarsz árulni, akkor árulj csak motorokat. Ha lakberendezéssel akarsz foglalkozni, akkor lakberendezéssel. Ha retro-ruhákat tervezel, akkor csakis ruhákkal, kiegészítőkkel. Csak egy a lényeg: egyvalamivel foglalkozz, és ne sokmindennel! Ha mégis, akkor minden fajta tevékenységre alapíts egy másik üzletet, másik helyen és másik bloggal... Itt (szerencsére) ezt ingyen (pontosabban olcsóbban, mint a valóságban) megteheted.

2009. június 18., csütörtök

Gyorstalpaló: üzletelni Second Lifeban...

Az ismétlés a tudás anyja, így megismétlem mégegyszer. Üzletelni az SL-ben bonyolultnak tűnik, de szerencsére mindig találok valamit, ami legegyszerűsíti. Gyorsan és röviden, mit is kell tenned, ha úgy döntesz, profitálni akarsz az SL-ből.

FIGYELMEZTETÉS! Ez egy gyorstalpaló, nem pedig használati útmutató. Ha valamit nem értesz, akkor érdeklődj utána, ismerd meg.

1. Készíts dolgokat, vagy tervezd meg a saját klubbéleted. Azt nem fogom elmondani, hogyan készíts tárgyakat, ruhákat, ezt találd ki magad.

2. Legyen egy boltod valahol - bérelj, ma már elég olcsón lehet bérelni. Mindegy, hogy hol, akár egy nagyon forgalmas helyen, vagy egy eldugott helyen - lényegtelen. A hely SLURL-jét írd fel valahova, később fontos lesz.

3. Látogass el a Blogger.com-ra, és lépj be a Gmail fiókoddal. Készíts egy új blogot, a blog megnevezése az üzleted neve legyen. A rövid leírásba írd bele a boltod SLURL-jét is.

4. Látogass el a Twitter.com-ra, és hozz létre egy felhasználói fiókot.

5. Látogass el a http://twittgroups.com/group/sl oldalra, és regisztrálj. Az ott megtalálható személyek bejegyzéseit kezd el követni - elképzelhető, hogy viszonozni fogják...

6. Látogass el a http://twitterfeed.com/ oldalra. Regisztrálj a Blogger oldalad felhasználói fiókjával. Csináld egy feedert a Twitter oldaladra: szerezd meg a blogod RSS feedjét, hozz létre egy feedert, és máris: amit a blogodra felírsz üzenetet, az nem sokkal később megjelenik a Twitter oldaladon. Ha még azt is megadod, hogy a szöveg után jelenjen meg a #sl szöveg is, akkor a Twitter Second Life csoportjába is el lesz küldve a reklám.

7. Regisztrálj a Facebookra. Keresd meg a Twitter alkalmazást, add meg a felhasználói fiókod adatait, és máris Twitterezhetsz a Facebook-on keresztül. Engedd meg az alkalmazásnak azt, hogy a Twitter üzeneteid automatikusan megjelenjenek a Facebook "mi jár a fejedben" üzenetek között. Így ami megjelenik a blogodon, az megjelenik a Twitter-en kívül a Facebook-on is...

8. Most jön a neheze az SL-ben! Készíts dobozokat, rakd bele a cuccokat, és határozd meg az árát. Az árukról készíts fotókat az SL által, és a dobozt texturáját cseréld ki rá. A dobozból egy másolatot tarts meg.

9. XstreetSL honlapjáról szerezz be egy Magic Box-ot, és rakd bele a dobozokat. A honlapra írj egy reklámszöveget ANGOLUL, frappáns címmel és a készített reklámfotót is tüntesd fel. A leírásba pedig írd bele az SLURL-t és a blogod címét (de beírhatod a Twitter és a Facebook felhasználói nevedet is).

10. A blogodba írd bele ugyanazt a reklámot, amit az XstreetSL-en felírtál, de linknek add meg az XstreetSL linket BUY HERE! szöveg alatt. Ugyebár amit felírtál a blogodban, az megjelenik Twitteren és megjelenik Facebook-on is - bár nem ilyen részletesen, de elegendő annyi...

11. Ezek után már csak a Twitter és a Facebook ismerőseid számát kell gyarapítanod. Twitteren használd a Second Life csoportot, és kövess mindenkit, aki oda jelentkezett, vagy a közelmúltban írt. Elképzelhető, hogy követni fognak. Facebook-on keresd a Second Life csoportokat, és az ott lévő személyeket jelöld be ismerősnek. Minél többen vannak, annál több személyhez eljuthatnak reklámjaid. A blogba se felejtsd el beírni a Twitter és a Facebook felhasználói nevedet.

12. A marketing részével készen vagy, de nem ülhetsz tétlen: folyamatosan kell csinálnod. Ha nincs új cuccod, akkor vedd elő a régieket, és írd fel újra a blogodra. A marketing lényeges része az eladásnak, de ha nem csinálod, akkor lesz egy kis boltod, ahova senki se tér be, mert senki sem tud róla... Lehet, hogy most se látogatnak el oda, hanem megveszik az XstreetSL-en, de van úgy, hogy valami megtetszik, és inkább megkeresi a boltodban, hátha ki van állítva...

Ez a 12 pont nemcsak a bolti eladással lehet összekötni: egy blog lehet egy club honlapja is, a marketing része ugyanúgy működik...
Több dolgot nem említek, de talán még lesznek hasonló bejegyzéseim. Egyelőre ezeket tudtam összekaparni. Remélem hasznos volt a cikkem.

2009. június 16., kedd

Best of FRIENDS...

Szeretem ezt a sorozatot. Egyszerűen nem lehet megúnni...
Most bemutatok egy-két olyan filmecskét, melyek szerintem felejthetetlenek. Persze dögivel van ilyen a Youtube-on, de szerintem ezek a legjobbak:






Valamint egy különleges képösszeállítás Phoebe dalaival:


2009. június 15., hétfő

Ahol Efest kapni...

Égre földre kerestük, hogy hol lehet ezt a sört inni Magyarországon. Ugyanis Törökországban (ugyebár all-inclusive) annyit ihattunk belőle, amennyit nem szégyen.
Informálódtunk az interneten, és meglepő, hogy a török étteremláncokban sem Efes-t, sem raki-t nem lehet kapni, míg Németországban ez természetes. A gond talán az, hogy a magyarok nem merik megkockáztatni, hogy kipróbáljanak bármit is, ami nem Magyarországon vagy az Európai Únióban készült. Pláne, ha Törökországban készült. Érdekes, hogy Bécsben ilyen fanyalgás nincsen. Pontosítok: ami egy kicsit drága, és ismeretlen, akkor már nem is lehet jó...
Merthogy ez a sör nem olyan sör, mint átalában a magyar sörök. SŐT: jómagam olyan sört, ami magyar, nem is igazán szeretek - kivétel talán a Soproni. Minden más fajta sört csak azért iszok meg, mert nincs más.
Az Efes más. Aki ivott búzasört Egerben - ott régen az volt az elterjedt a kávéházakban - azok az Efest imádni fogják, mert az íze hasonló. Nincs benne az a keserűség, ami annyira jellemző a magyar sörökre.
Szóval ahol kapni Efest: A Hősők terén pont ahogyan kijössz a földalattiról, találsz egy kávézót, a Cafe Kara-t. 500 Ft-ért megkóstolhatod ezt a 0,33 l-es 5%-os alkoholtartalmú könnyű nyári sört. Vigyázat! Nagyon itatja magát! Ha mindez nem lenne elegendő, a kávéház nemcsak ezt nyújtja. Lehet vizipipázni (fiatalok az IMOLA táborban nagyon imádtak vizipipázni) bármilyen ízben. Különféle italokat lehet kipróbálni (török kávé, jeges kávé, de nem úgy, ahogyan törökbe adni akarták, hanem három gombóc vaniliafagyiból). Előadásként pedig hastáncosokon legeltetheted a szemedet.
Nem olcsó, de nem is drága szerintem. Megkóstolni pedig érdemes. Vigyázat: amíg a készlet tart, és nem sokáig tart (mi 6-ot rendeltünk, és máris hiány volt belőle).

2009. június 13., szombat

Törökország képekben: Hajók


Utolsó képsorozathoz értünk, Alanya hajóit mutatom be, valamint a hajókirándulásunkból néhány képet:

2009. június 11., csütörtök

Last.fm vs Grooveshark

A last.fm sokak számára a legismertebb zenei adatbázis program. Kedveltsége abból fakadt, hogy bármit meg lehetett találni benne, statisztikát nyújtott - és még lejátszásra is alkalmas volt. Ha mondjuk DJ vagy, és kiváncsi vagy a legtöbbet hallgatott slágerekre, akkor a zenei stílust beütve máris megtalálod a Top10-et, vagy ennél többet. Arra az esetekre is tökéletes, hogy hallottál egy együttesről, de nem ismersz tőlük egy számot sem. Ilyenkor rákeresel, és ha benne van az adatbázisban, akkor dalaiból 30 másodpercet meghallgathatsz. 

Különleges szolgáltatása a RÁDIÓ. Ilyenkor megadsz egy együttest, és a rádió gombra kattintva máris kapsz egy jó kis háttérzenét: nemcsak az együttes dalait fogod hallani, hanem a hozzá hasonló zenekarok dalait is. De ha zenei stílust adsz meg, akkor is jó. Igenám, de mára ez a szolgáltatás egy kicsit megváltozott: a fizetős szolgáltatások közé lett rakva. Ha nem vagy hajlandó fizetni, akkor 30 szám hallgatása után a rádió örökre elhallgat...

Viszont a last.fm egyik ütőképes szolgáltatása a Audioscrobbler. Ha ezt feltelepíted, és a Winamp pluginodhoz csatolod, akkor minden mp3 meghallgatása után a last.fm felé küldesz egy rövid jelentést, hogy mit is hallgattál meg. Ezen statisztika összegyűjtése segítségével a honlapon böngészve rájöhetsz, melyik is az adott együttes slágere, vagy mi az aktuális slágerei pl. Magyarországnak.

A rádió lekorlátozása azonban sok embernek nem tetszett (pl. az alapítóknak, akik ki is léptek a last.fm-ből), néhány ember meg alternatívát keresett. Az egyik ilyen alternatív lejátszó-honlap a Grooveshark. Szolgáltatásaiban nem hasonló - azaz a Audioscrobbler még mindig vonzó a last.fm-ben - még adatbázisnak sem mondható. Viszont rengeteg album van feltöltve rá, és néhány kattintással háttérzenéhez a munkához-játékhoz tökéletesen használható, méghozzá ingyen. Magyar zenét még ne nagyon keressetek rajta, abban eléggé gyenge a honlap, de remélhető, hogy a Grooveshark lesz olyan hatalmas, mint a last.fm.

Last.fm honlapja: http://www.last.fm/
Grooveshark honlapja: http://listen.grooveshark.com/

2009. június 10., szerda

A Twitter és a Second Life

Twitterezni jó, ha rájössz, milyen lehetőségeket rejt ez az eszköz. Engem teljesen felvillanyozott pl. az a lehetőség, hogy van a turulcsirip, és reméltem, hogy létezik hasonló honlap a Second Life esetében is.

Second Life esetében ilyen honlap nincsen, de vannak Twitter csoportok, és az egyik ilyen csoport az SL-é. A csoport oldalon látható az összes olyan üzenet, amit a csoportra IS küldtek. 
A honlap címe: http://twittgroups.com/group/sl, és a Join Group-pal tudsz csatlakozni. Itt olvashatod az üzeneteket is. Ha pedig üzenni akarsz a csoportra, akkor a #sl szöveget szúrd be az üzeneted mögé.

Twitterezni bárhonnan lehet már, még a Second Life-ból is. Ehhez van egy HUD, és máris olvashatod az üzeneteidet. A neve SLTweets, és 1L$-ért megszerezhető - szinte ingyen van...

SLTweets Second Life Twitter and Research Hud

Ha még mindig nem érted, mi ebben a jó... Nos, ha hirdetni akarsz valamit az SL-ből, akkor felírod az #sl-re is. Facebook-kal együtt ez már jó média, mert akkor két helyről is várhatsz embereket az eseményeidre, mindkét helyről jöhetnek potenciális vásárlók. Nyitsz egy üzletet valahol az SL-ben, ahol dobozokban árulod a portékáidat. Plusz egy doboz az Xstreet SL számára. Nyitsz egy blogot itt a bloggeren, és felraksz egy rövid leírást a cuccaidról. Sőt, a kérdésekre is válaszolhatsz, amiket feltehetnek. A honlapot természetesen reklámozod a boltban is, és az Xstreet SL-en is. Facebook-on (erről egy korábbi cikkben már beszéltem) és az Twitteren (azon belül is az SL csoportjában) pedig reklámozod a termékeidet a blogodra utalva.
Egyszerűnek tűnik?

2009. június 9., kedd

Dönci...

A veresegyházi Medveotthon vezérhímje, Dönci másfél hónappal ezelőtt tragikus módon - egy behajított gumilabda miatt - elhunyt. Ennek híre csak a mai nap jutott el a fülünkbe: még mindig nem tudták eldönteni a medvék, ki legyen Dönci utódja. Ennek a harcnak és egy nőstény lett az áldozata, és olyan műtétet hajtottak végre rajta, amit Magyarországon még soha. Ez már szenzációba illő hír, Dönci elpusztulása már nem...
Tavaly mi is megsétáltattuk Döncit, hűen követett minket, még egészen közelről meg is szaglászott minket. Persze elő fogom ásni azokat a képeket is, amik akkor készültek.
Itt a nyár, ideje kimozdulni. A Medveotthont érdemes meglátogatni. Nemrégiben (pontosabban most szombaton) még magyarországi rekordot is állítottak fel - rengeteg plüssmacit gyűjöttek össze és állítottak ki.


Törökország: Side képekben

A Törökországot bemutató sorozatom következő darabja az újabb képek. Nem Alanyáról, hanem Sidéről, az óvárosáról és egy közeli kis falu kicsiny vízeséséről.


2009. június 8., hétfő

Terminator Salvation

Mindig is mondtam, hogy moziba csakis előítéletek nélkül szabad bemenni. Aki végigolvas egy kritikát róla, és azt látja, hogy az egyik jót ír róla (talán azért, mert érdeke fűződik hozzá), a másik viszont iszonyatosan leírja, mert összehasonlítja a sorozat többi darabjával, annak döntenie kell: ha megnézi, akkor azért nézi meg, mert Terminátor rajongó, vagy azért nézi meg, mert jót akar szórakozni. Én jót akartam szórakozni, nem érdekelt, hogy milyenek a párbeszédek, nem érdekelt, hogy milyen a történet. Jól is szórakoztam, azt kaptam, amit vártam.
A történet már az Itélet Napja után játszódik. A titokzatos Marcus bukkan fel a semmi közepén, és összefut két tinédzserrel. Az egyik Kyle Reese, az a srác, akit John Connor visszaküld a múltba, hogy az apja legyen. John Connor eközben egy reményekkel teli gyenge pontot fedez fel a gépek kommunikációjában. Ám kapja azt a hírt, hogy Kyle Reese rajta van a halállistán - a gépek tudják, hogy ő a vér szerinti apja. Neki pedig új feladata van - megtalálni őt és magához venni.
A történet a Terminátor trilógiában megismertek alapján folytatódik. Abban a korban járunk, amikor a T-800-asokat (az emberektől megkülönböztethetetlen gépek) elkezdik gyártani - se az időutazás, se a folyékony gépek nincsenek még. Megismerjük tehát a férfit, aki miatt visszaküldtek a múltba jópár terminátort. Valamint jópár meglepetést is tartogat a film - pl. hogyan lehet benne Arnold Schwarzenegger és Linda Hamilton anélkül, hogy bármi közük lenne a filmhez. Újabb gépeket is megismerünk. Valamint azt is megtudjuk, mit keres egy ismeretlen férfi ebben az univerzumban, és mi céljuk volt vele a gépeknek - egyáltalán ki ő, és hogy került ide...
A történet egyszerű, a film ennek ellenére élvezetes. Az izgalmat fent tudták tartani, és a vizualitása a filmnek sem döcögött. Nekem bejött!

Green Day

Végre sikerült végighallgatnom a kaliforniai punkbanda ezen albumát is, meg elolvasnom néhány információt róla. A 21st Century Breakdown egy remek alkotás, hosszúsága ellenére nem lehet csalódni benne - a sok szám kevés ütős nóta ennél az albumnál nem igaz! A róla írt információk is érdekesek - nem gondoltam volna, hogy valójában rockoperát hallgatok. 
A lemez tulajdonképpen az 5 éve készült - milyen sok idő - American Idiot folytatása, vagy legalábbis az album elkészítésének koncepciója (egy téma köré építeni egy albumot) szinte ugyanaz. Míg akkor a háborús amerikaiakat akarták felébreszteni, addig most a fiatalokat. Fiatalok, ne legyetek hülyék, mert ti építitek a jövőt! Még szerelmes párról is olvasok, és valamennyire érzek is egy kis szinpadias hangulatot a lemezen, de ha előttem lennének a dalszövegek, talán tudatosulna bennem a történet. A zene nem lassít, ha lassúként indul, akkor is bepördül, vagy csak egy kis pihenő.
Nekem nagyon tetszett, és végre egy album, amiben idén nem csalódtam (annyira).


2009. június 5., péntek

Zak Claxton

Zak Claxton Redondo Beach-i (Dél Kalifornia) énekes, zeneíró és több hangszeren játszó zenész aki kellemes hangjával próbál szerencsét az indie zenélésben. Second Life-ban már számtalan helyen fellépett, jó pár házilag készült klipjét már régóta meg is nézhetjük a Youtube-on. Albuma hamarosan el is fog készülni házi gondozásban.
Mint zenészt és szövegírót nagyon jónak találom. Most már csak az a kérdéses, hogy az albumával mennyire lesz sikeres. Second Life-os szereplései a látvány alapján nem valami érdekesek lehetnek (egy szál gitárral áll ki a szinpadra). De tény és való, hogy élőhangos előadóként nagyon keresett lehet ott. Én úgy gondolom, hogy ő már nem az a fajta zenész, aki egy vörös kanapén egy szál gitárral a kezében meghódítja a világot a Youtube segítségével. Itt is lenne az ideje előlépni a nagyközönség elé...
Le a kalappal, Zak és sok sikert!




Happy Birthday Sylar!

Nem is gondoltam volna, hogy kedvenc Heroes szereplőm, aki zseniálisan alakítja Sylart, pont annyi idős, mint én. Pontosabban 1 nap különbség van köztünk - ő másodikán született. Persze, a különbség rendkívül sok, ahogyan egy régi-régi gyerekkori barátom és köztem is sok volt - ő szintén másodikán született. Nagy svindler boldog családdal.
Zachary Quinto másik filmjét, a Star Trek-et éppen most mutatták be, de nekem inkább Sylar marad, és sosem lesz Spock.
Egy rövidfilmet is találtam. Tavaly újévkor Bordauxban készült a Heroes forgatásán. Az alig 5 perces rövidfilm által a stáb tagjai kívánnak boldog új évet - miközben körbejárjuk a sorozat kulisszáit. Érdekes film.
Mégegyszer: elkésve bár, de boldog születésnapot Sylar!


2009. június 4., csütörtök

Turulcsirip - azaz ne érezd magad egyedül a Twitter-en...

A Twitter szép és jó, hasznos is - főleg, ha sok az ismerősöd, akiknél megjelenik az, amit írsz. Csak úgy, hogy nem szerzel ismerősöket, úgy nem működik a dolog.
Igenám, de most felfedeztem valamit, amit a magyarok találtak ki. Vagy nem, ezt nem tudom eldönteni, de a magyarok számára nyitott ez a lehetőség.
Menj el a http://turulcsirip.hu címre, és jelentkezz be a Twitter jelszavaddal. Meg fog lepődni, mert amit a Twitteren vagy a Turulcsiripen írsz, az megjelenik mindkét oldalon - és a Turulcsirip ennél többet is tud. Mindenki, aki felregisztrált a Turulcsiripre, annak a csiripelései (rövid üzenete) megjelenik rajta, és bárki olvashatja, még az is, aki egyébként nem követ téged a Twitteren.
Így már egészen izgalmas a Twitter, és ennek kezdek nagyon örülni. Lehet, hogy a Second Life őrülteknek is van külön ilyen csoportja?

Képek Alanyából

Itt volt az ideje egy kis képnézegetésnek. Sok kép készült, így elég sokat raktam fel. Első eresztésnek képeket Alanyából. Hamarosan felkerülnek a többi képek is.

2009. június 3., szerda

Beatles Guitar Heroes...

Nemrégiben kaptunk egy hírlevelet, miszerint ki fog jönni egy új Guitar Heroes program, a The Beatles: Rockband. A játékkal végiggitározhatjuk (sőt, a képeket elnézve dobolhatjuk) a banda dalait a kezdetektől az amerikai koncerteken át egészen a pszichedelikus korszakig. A honlapon két klippet láthatunk, az egyik egy különleges rajzfilm, a másik pedig a játékprogramba enged betekintést. Ez utóbbinál a Beatles 3D-s animációban jelenik meg.
A játékprogram a világszerte sikeres Guitar Heroes-on alapul. A játékkal a Metallicától kezdve a KISS-en át az Aerosmith-ig már minden ismert zenekar dalaival lehet játszani. Különleges kinézetű gitárokat is meg lehet szerezni a programhoz, így Gene Simmons bárd alakú gitárját is. Ez a Beatles esetében sem marad el.
Megjelenés - micsoda meglepetés - 09.09.09...

2009. június 2., kedd

Garázdálkodj okosan... a Facebook-on

Ha hiszitek, ha nem, a Facebook nemcsak arra jó, hogy új barátokat keressünk vele. Hivatalosan ez egy többfunkciós, nemzetközi közösségi honlap. Itt reklámozhatod a blogodat (feltéve, ha angolul beszélsz, persze - de ajánlatos magyarokat megkeresned), reklámozhatod a tevékenységedet. Second Life-osoknak kifejezetten javasolt, ha valamilyen üzletben is érdekelt. El is magyarázom, hogyan.

Elsőként regisztráld magad a www.facebook.com-on. Másodjára keress meg engem (hehe), és nézd meg az ismerőseimet. Mint látod, csomó Second Life-os profilképet fogsz látni - ezeket könnyű felismerni... Ezek mind nem azért vannak itt, hogy összegyűjtsék az ismerőseiket - a facebook közösségi portál, nem feltétlenül kell csak az ismerősöket megjelölni. Ismerősök nem is biztos, hogy vannak, tehát ha Second Life-os vagy, hasznos lesz számodra a facebook.

Tehát jelölgesd be néhány ismerősömet ismerősnek. De kezdetnek fel is kereshetsz egy csoportot, ami a Second Life-fal foglalkozik, és a csoporttagokat meghívni ismerősnek. Hamarosan vissza fognak igazolni - feltételezhetően azért, mert potenciális ügyfélnek tartanak. Persze ne csodálkozz, hogy ezután a kezdőoldalad tele lesz mindenféle írással - ők is reklámfelületnek használják a Facebook-ot, akárcsak te. Ismerősnek jelölnek be vadidegenek, meghívnak mindenféle eseményre. Az ilyesmin nem kell felháborodni, te is nyugodtan kezd el hirdetni önmagadat. Ha üzleted van a Second Life-on, a Facebook az egyik legjobb platform arra, hogy reklámozd virtuális termékeidet, alkotásaidat.

Természetesen nemcsak a Second Life-ra vonatkozik ez a fajta jelensége a közösségi oldalnak. Ha pl. csak magyarokat keresel, akkor kezd egy magyar csoport felkutatásával, és jelölgesd be őket is ismerősnek. Feltételezhető, hogy gyanakvóak lesznek, de az is lehet, hogy visszajelölnek. 

Mit találhatsz itt? A kezdőlap rövid információk megosztására alkalmas, mint a Twitter - csak annál jobb, mert ide rakhatsz képeket, videókat, linkeket szúrhatsz be. A csoportok összegyűjtik a közös tulajdonságú (pl. magyarok) és érdeklődésű (pl. sorozatzabálók) embereket - közös fórumokon megvitathatják ezeket. Eseményeket is meghirdethetsz, ezekre az ismerősöket meghívhatod. Ide is feltöltheted képjeidet, videóidat. Még játszhatsz is, különféle játékok vannak már, amikkel elütheted felesleges szabadidődet (ismertebb játékok a Vampire Wars, Mafia Wars, Hammerfall RPG, Make Me a Celebrity).

Ismerd meg a Facebook-ot, és sok sikert virtuális vállalkozásod felvirágoztatásában.

Túléltem...

Túléltem a 32. születésnapomat tegnap. Köszönöm az eddigi jókivánságokat a barátaimtól, akik véletlenül ránéztek az Iwiw-re tegnap. Köszönöm a nővéremnek, aki a hétvégén készülődik a születésnapunkra - neki meg boldog 48-at kívánok... Köszönöm az ezek után is kívánóknak, nem haragszom senkire se, hogy elfelejtették.
Valamint köszönöm a Nagymama palacsintázónak, hogy pünkösd hétfőjén is nyitva vannak éjjel-nappal, és hogy beugorhattunk egy jó kis rakott palacsintára, tortaszelet híján - még ha nem is volt rajta gyertya, akkor is... finom volt.

2009. június 1., hétfő

Törökország SL-ben

Törökország szimplán szimpatikus ország nekem. Méltó példát mutat, hogy merrefele kéne haladni. Merrefele kellett volna haladni. Történelmünk hasonló volt, össze is fonódott egy-két alkalommal, nyelvünk szintén. De erről majd még mesélek...
A különbség talán csak az, hogy ők jobban összetartanak. Nem úgy, mint a magyarok, akikből 10 magyar 12 fele szakad. Éppen ezért megnéztem SL-es tevékenységüket is, és döbbenetes, amit láttam. Azt láttam, amit én és Nora is szerettünk volna megcsinálni, ha mindenkinek a hozzáállása (beleértve engem is) megfelelő lett volna.
Turkiye SIM és környékén jártam. Frankó kis közösséget alkot, építészetileg majdnem tökéletes. Minden megtalálható itt, ami egy közösségnek fontos és kiszolgálja a többi látogatót is. Van itt egy kezdőknek szánt SIM. Van itt egy olyan SIM, ami a kikapcsolódást célozza meg: egy klub (többségében itt lehet látni csak embereket), látnivalók, pihenőhelyek. Van itt egy olyan SIM is, ami szupermarket. Valamint van olyan SIM is, ami a kaszinózni vágyókat célozza meg: mármint olyan játékokkal csábít, amik legálisak. Mindezt ízléses környezetben találjuk meg.
Találtam egy közösségi SL honlapot is. Bár törökül van, a Google Translate ebben is segít...
Összességében elmondjam a véleményemet? Magyar szokás szerint irigykedek és sopánkodom. Hogy ezt mi miért nem tudtuk megcsinálni? Hogy mi összetartás helyett miért a marakodást és ellenségeskedést választottuk? Persze, ehhez magamba is kell nézni: annak oka volt, hogy az SL-t némiképp otthagytam, és már csak mint szellem járkálok be néha-néha. De ez egy másik történet, amit senkinek sem árulok el...
SL Turkiye képekben...


... és honlapon: http://www.slturkiye.com/