2009. augusztus 9., vasárnap

A fórumos szerepjátékról

Zakkant említette a fórumos szerepjátékot, és mindjárt mondom is, hogy mi a gondom vele...
Adott egy fórum, ahol több játékos belekezd egy történetbe. A dolog hasonló a szerepjátékhoz, adott egy mesélő, aki felvázolja a történetet, és a játékosok, akik a saját szereplőjüket irányítják a történetben. A dolog működne is, de néhány dolog úgymond hiányzik.
Az egyik, hogy igazán csak akkor működik, ha minden játékos és mesélő az adott időpontban jelen is lenne - pont mint egy asztali játéknak, nem működik, ha nincs ott az illető. Ha egy játékos nincs ott, akkor nincs gond, akkor éppen más dolga akadt a karakterének is, mondjuk el kellett mennie a mesteréhez fontos üzenetet küldeni, vagy tanulni ment, blabla... Meg lehet csinálni persze azt is, hogy ez az egyszerre-egyidőben tényezőt kiiktatni, de akkor meg a mese húzódik el annyira, hogy a játékosok rá is únnak. Csakhogy ha egyszerre-egyidőben vagyunk, a fórumoknál figyelni kellene azt is, hogy van-e úgy esemény.
A másik problémám az úgynevezett szerencse kérdése. Komolyan el lehet hinni azt, hogy valaki úgy csinálja a kockadobásokat gépnél, hogy nem csal közben? Vagy nem ír be egy sebződést, mert nem látja senki. Komolyan rá kell terhelni minden ilyen munkát a mesélőre, akinek ennél több baja is van? Szóval nem, de biztos van rá megoldás - olyan, ami mindenkinek jó.
Természetesen kerestem egy olyan honlapmotor-t, amivel ezek a gondok talán megoldhatóak (de az egyszerre-egyidőben vagy mindenki-akkor-amikor-akar problémát szerintem ez se oldja meg), kipróbálni még nem próbáltam ki. RPG-Nuke a neve, egy PHP-Nuke változat fórumos szerepjátékokra kihegyezve. Egy honlapot kell hozzá regisztrálni valahol, feltölteni a fájlokat és gondolom, élesíteni, majd beüzemeltetni, átformálni. Kb. annyira bonyolult lehet, mint egy e107 vagy egy Joomla oldal...

Más. Néhányan szerepjátéknak tekintik az olyan oldalakat is, ahol valaki belekezd egy történetbe, majd valaki más folytatja, majd még többen csatlakoznak. Ezekből is születhetnek jó kis sztorik, de előfordulhat ennek az ellenkezője is. Olyan ferdítések születhetnek, aminek az eredménye az, hogy elkezdődik egy nagy vitatkozás, és a végén mindenkinek elmegy a kedve az egésztől. Ugyanez lehet az eredménye annak is, ha valaki nem működik együtt a többi íróval, és nyakatekert (viszont helyénvaló) dolgokat ír bele, melynek a logikáját csak ő érti. Annakidején én is kedveltem az ilyen oldalakat, sőt, írtam is történetet - nemcsak fórumszinten, hanem levelező-listák is születettek hasonló alapon. De ez már nagyon rég volt...

2009. augusztus 7., péntek

Hiányolom az RPG-t már...

Régen az asztal körül játszani, az volt az igazi. Persze, sokak szemében geeknek tűntünk, de annakidején mindent megadtam volna egy jó játékélményért. Egy baráti társaságnak köszönhetően igazi, heroikus kalandokban is volt részem, nem az egyszerű küldetés, ölök, XP-t és aranyat kapok, fejlesztek... nevű végtelen játékokban. Volt duma, kellett a duma, döntések életről és halálról, igazi előrelépések, tekintély szerzése, hatalom szerzése... A baráti társaság meg egyre jobban összefonódott, születésnapi bulikat, kirándulásokat szerveztünk. Aztán a társaság széthullott, végül én is kiszakadtam a gyöngyösi körből, hogy szerencsét próbáljak Pesten.
Az IMOLA-sok persze mondhatják, hogy hát miért nem megyek le a táborba velük idén sem, de sajnos ez a szerencsepróbálás megsínyli ezt is. Tavaly szabadsághiány miatt, idén anyagi okokból. Tudom, hogy hiányolnak, de ez van... Talán ideje lenne felnőnöm, és csak nosztalgia marad...

Igazság szerint nem emiatt kezdtem volna el a cikket, hanem visszakanyarodok abba a témába, amibe az utóbbi időben belegabalyodtam: a web 2.0-ba. Bírom, hogy ezeken a közösségi honlapokon lenne lehetőség végre egy jót RPG-zni, csak úgy csetelve, de nem látom a programokat. Pedig van egy csomó játék mind a Facebook-on, mind a Twitterhez kapcsolódóan - talán még az IWIW-en is, de igazi játékot nem találok.
Az összes, szerepjátéknak nevezett játék ugyanis csak annyi, amit fent írtam, csak még a kommunikáció is hiányzik... Kattintások zöme, az út lineáris még akkor is, ha egy-két út létezik (ja, nagy választás a Mafia Warsban a Facebook-on: vagy dolgozom, vagy harcolok, vagy építkezek, hogy több pénzem legyen). A cél minél több pénz és minél több XP szerzése. Látszólag variálódik benne az, hogy pl. egy térképen kell haladni (Hammerfall RPG a Facebook-on), de aztán körvonalazódik, hogy mindenki számára ugyanaz az út, az egész pedig nem több egy lapozgatós könyvnél...

Kellene egy igazi RPG egy ilyen platformon. Amikor a boltban történő vásárlás nem úgy zajlik, hogy rákattintok a BUY gombra, hanem beszélek, csevegek a másik játékossal, aki azt játssza, hogy ő az eladó, és az ő célja, hogy menjen a bolt. Kisebbfajta várost kéne felépíteni így, ahol mindenki elvállal egy olyan szerepet, amire éppen a városnak szüksége van. Kissé SIMS nézet, tudom, de egy ilyen városlakónak nem muszáj mindig a szerepét alakítania, mellékállásban kalandozhat is. Vagy küldetéseket generálhat azáltal, hogy mondja egy másik játékosnak: "ha hozol nekem egy ritka virágot a hegyekből, akkor kapsz 10 aranyat". Lennének természetesen állandó arcok is, akik a királyt, a királynőt, a hercegnőt és a fehér lovon száguldó szőke herceget alakítják - ők azok, akik gyarapítják a várost a maguk kis vagyonából valamint vitás kérdésekben rendet teremtenének. Meg lenne egy isten (pontosabban a játék szervezője) is, akihez lehet fordulni, ha éppen arra a ritka virágra lenne szükségünk a 10 aranyért.

Ilyesmit hiányolok egy közösségi játékban. A kommunikációt, ami nem nagyon van. Van a Mafia Warsban pl. 86 személy a bandámban, és senkit se ismerek tulajdonképpen néhány barátomon kívül. Az nem nagy dolog, hogy néha küldök nekik egy Energy Pack-et, hogy legyen energiájuk dolgozni...

Addig is megpróbálom felfedezni a Wasteland RPG-t a Facebook-on. Jónak tűnik, még csak most kezdtem.

2009. augusztus 6., csütörtök

Goldenblog

Beneveztem a blogomat a Goldenblogba. Amennyiben tetszik a blogom, és úgy érzed, hogy ennek a blognak ott a helye a legjobbak között, akkor a jobb oldalt látható kis nevezőűrlapot kitöltve küld el.
A top100-ba bekerülő blogokba néz bele a szakmai zsűri és díjazza a legjobbakat.

2009. augusztus 5., szerda

Gmail, mint cset???

Aki a kérdőívemet nézte, az bizonyára meglepődött, hogy a Gmail szerepel a chat-programok felsorolása között. Gyorsan írtam is egy kis megjegyzést az üzenőfalra, de gondolom, senki se vette észre, hogy miért így írtam...
Igazság szerint a Google Talk-ra gondoltam, ami elérhető a Gmail-en keresztül is anélkül, hogy telepíteni kellene bármit is - de külön program is feltelepíthető, Google Talk néven. Sőt, ha jól figyeltetek, akkor egy videócset program is fellelhető valahol - azaz a Gmail-re feljelentkezve bárkivel videocsetezhetsz, akivel akarsz. Kép és hang...
Hogy miért kevertem itt össze a dolgokat? Csak azért, mert a Google is keveri a szezont a fazonnal. Amikor feltelepítettem a videócset-alkalmazást, akkor a letöltőoldal Google Talk BETA-t írt, míg a feltelepítő alkalmazás Gmail audio and videochat-ról dumált. A Gmail és a Talk szolgáltatásai már az elejétől fogva együtt voltak, tehát érthető, hogy én úgy tekintek a Talk-ra, mint a Gmail egyik szolgáltatására.
Viszont mostanra már az a kérdés, hogy ki az, aki aktívan is használja csetelésre a Gmail-t, nem pedig csak a levelei megnézésére is? Mert szerintem senki...

2009. augusztus 4., kedd

Anaglif kalandok a Second Life-ban

Folytattam a piros-kék szemüveg felfedezését, és kipróbáltam a Dale SL Viewert. Aki nem tudná, ez az egyetlen olyan Second Life kliens, amellyel át lehet kapcsolni 3D nézetre. Utazásomat pár képpel mutatom (megnézéséhez természetesen a szemüveg kell).

Egy kis telepítési útmutató: meg kell keresni a Dale SL Viewer honlapját. A honlapról ne a kliens telepítőjét szedjük le, hanem az 1.18.4.2-es RC klienst, majd a ZIP-be tömörített kiegészítőt másoljuk bele az RC kliens könyvtárába (a telepítése ugyanolyan, mint a sokak által jól ismert Nicholaz kliens telepítése). Ezután a DaleGlassRelease.exe fájlt kell elindítani a könyvtárból. A Preferences-ben találhatjuk meg a beállítási lehetőségeket - sajnos nem gyorsbillenyűvel lehet váltani.
A klienssel természetesen vannak problémák, mert szemüveggel nézve szellemképes lesz a végeredmény. Természetesen a Preferences-ben ezt is be lehet állítani, de elég vicces, hogy folyton állítgatni kell, ha 3D-s képeket akarunk csinálni az SL-ből. Videókról meg nem is beszélek...

2009. augusztus 3., hétfő

3d anaglif szemüveg

Sikerült végre szereznem egy 3D szemüveget, amivel tökéletesen elégedett vagyok. Nagyon jól működik, talán Süvi KISS 3D-jét is meg tudnám vele nézni.
Ellentétben a REAL-D-vel az anaglif (azaz vörös-kék) szemüvegek nem tökéletes 3D élményt nyújtanak. A REAL-D-nél (a mostani 3D filmeket ilyen technikával csinálták) előfordulhat, hogy az orrod előtt húz el egy nyílvessző), míg a régi anaglif 3D-nél (mint pl. Kémkölykök 3D) a vászon a határ, onnan csak a mélységet lehet érzékelni. Ezenkívül az anaglif megerőlteti a szemet, míg a másiknál ilyet nem tapasztaltam. Viszont REAL-D filmeket nem fognak egyelőre forgalmazni - már abba beleszédültem, hogy valószínűleg Blue-rayen lehet majd kapni, mert szemenként 75 képkocka/másodperccel forog a film, két vetítőgéppel és ezüstös mozivászonra - hát az ilyen házimozi csakis a gazdagok kiváltsága lesz. Nekem meg marad az anaglif...
Tehát a 3D szemüveg... Azt hittem, nem fogok jót találni, pedig egy szemüvegszalonban találtam. Nem is kellett sokat keresgélni az interneten, itt megtaláltam: http://www.papiroptika.com/.
Tehát megvan a legfontosabb kellék, mit lehet még tenni? Az egyik, hogy számtalan kép készült ilyen technikával. Ezek többségét az http://anaglif.lap.hu/-on kezdve találtam meg. A magyarok szeretnek várakat fotózni. De az egyik legjobb képgyűjteményt a http://www.3d-mania.de/ oldalon találtam.
A youtube-ra is számtalan 3D-s klippet raktak fel. Ilyen pl: ez a klip is, melyben a Grand Canyon fölött száguldunk...

Sőt, a youtube kisérletezik azon, hogy egészen egyszerűen lehessen anaglif klippeket felrakni a honlapjukra, mindössze 2 jól beállított kamera kell, és máris mehet a 3D amatőr mozikészítés. A youtube pedig mindent elintéz, mert az is lehet, hogy valakinek nem vörös-kék szemüvege van, hanem zöld lila... Az is lehet, hogy nincs szemüvege, mert kellő relaxált által a szem fókuszát a kép mögé vagy elé lehet helyez (parallel és cross eyed 3D-nek nevezik). Csak a két képet kell egybeolvasztani kancsalodás által - így kapsz három képet, de a középső képben fedezed fel a 3D-s filmélményt.

A Second Life-nak is van már egy olyan kliensse (Dale SL Viewer), melyben anaglif szemüveget viselve lehet mászkálni, de ennél jobbról is tudok. Úgy olvastam, hogy az IZ3D monitor driverét kell feltelepíteni (Full Install), és be lehet állítani, hogy Anaglif szemüveggel akarod használni a játékprogramot (függetlenül attól, hogy van-e IZ3D monitorod). Viszont kiderült, hogy Second Life-fal az IZ3D-t nem lehet használni - megpróbáltam, nem sikerült. Úgyhogy marad a Dale SL Viewer...


Végezetül egy figyelmeztetés: nem véletlenül van az, hogy kisfilmek mentek régen a 3D-s mozikban. Az anaglif szemüvegek fárasztják a szemet. Ha úgy érzed, fáj a fejed, vagy fáradt vagy, akkor hagyd abba a kisérletezést, hagyd abba a játékot!

2009. augusztus 1., szombat

Elindult az új kérdőív

Oldalt találjátok az új kérdőívet. 4 kérdés a nyár végéig - csak azért így egyszerre, hogy bármikor csatlakozhass a kérdőívhez.
Továbbra is kérem, hogyha "egyebet" jelölsz be, akkor ide, vagy az üzenőfalra írd fel, mire gondoltál. Üzenőfalra névtelenül is lehet írni, ha nem jelentkeztél be a Google Friendsbe.