Elnézem azt, hogy érdekesen fordították a címet. De QT-től ilyen filmet egyáltalán nem vártam.Nem azt mondom, hogy rossz volt, csak nem a megszokott Tarantino film. Az ember egy fasza kis lövöldözést és mészárlást vár mexikói módra, ehelyett kap egy alkudozós, párbeszédes filmet, melyben a feszültséget folyamatosan fokozták az egymással vérremenően pókerező felek. Ebben a tekintetben csalódtam a filmben, viszont másféleképpen mesterműként lehetne tekinteni rá.
A forgatókönyv is ezek alapján alakul. Előkészítenek egy párbeszédes jelenetet, ahol a vallatások macska-egér játékként folyik. Ezt a játékot a náci Franciaországban mindenhol művelik, mert annyira paranoiások a nácik, mert nem tudják, ki a zsidó vagy kém. A Brigantyknak ennyivel könnyebb dolguk van, hiszen a nácik mind egyenruhában feszengenek...
A macska kérdez-figyel, majd folyamatosan rakja le a lapokat. Az egér menekül vagy mozdulatlanul válaszol - számára a tét, hogy a macska el ne kapja. Mindkét (vagy több) fél blöffölni próbál a maga módján. Ahányféle macska, annyiféle mód. Csak egy fél győzhet, és aki győz, az irányíthatja a játszma kimenetét - a vesztesnek meg ezt el kell fogadnia. A játszma kimenete pedig továbblendíti a történetet, ok-okozat által előkészíti a következő asztalt...
A legjobb játékos pedig nem az, akire mi alapban gondolunk, hanem az osztrák náci, a Zsidóvadász (képünkön az ülők között a legszélső a bal oldalon). Vele játszani kész életveszély, mert nem tudhatjuk, milyen lapjai vannak. Aki viszont túléli a vele való beszélgetést, azaz nyert, az hatalmas alkut tud kicsikarni - sorsdöntő alkut, amire még maga a Zsidóvadász se számít. Ilyenre két személynek volt lehetősége: a mozit vezető zsidó lánykának, aki így nyílt utat kapott a bosszúja véghezviteléhez, valamint az Apacsnak...
De a főszereplő Apacsnak is más a vallatási módszere, és tulajdonképpen ő és csapata kapta a szájába a QT-s beköpéseket is. A Brigantyk ugyanis jellemzően nem finomkodók és szöszmötölősek, nem mennek az idegekre a feszültségkeltő mondatokkal - ők durbele módon az erőszakot választják. Az az elejétől fogva világos, hogy ők sem különben a náciknál, hasonlóan rasszisták hozzájuk. Apacs másik kártyalapja az, hogy erre a vallatásra pókerjátékként tekint - így tudta legyőzni a Zsidóvadászt.
A forgatókönyv felépítése röviden ennyi, a történet is brilliáns - de nem mondom el. Lényeg a lényeg, hogy a tét folyamatosan emelkedik, és így a feszültség is. A végkifejlet minden pillanatban, minden párbeszédnél folyamatosan változik, és egy néző sem lehet biztos abban, hogy egyáltalán sikerül-e a főhősöknek véghezvinniük a lehetetlent: befejezni a háborút.
Aki tehát szereti a Kill Bill 1-et, az csalódni fog. Akinek viszont tetszett a Kill Bill 2 érdekes zárópárbeszéde, annak ez a film tetszeni fog, mert a Brigantykban szinte minden párbeszéd hasonlóan feszültségekkel teliek. A szereplők karaktere, jellemei is a párbeszédekben teljesednek ki, Tarantino-s beköpésektől kissé mentesen, de azért találunk olyat is benne - ez a film nem a Ponyvaregény rajongóinak készült. Ez egyfajta mestermű tőle, olyan, amit nem szokhattunk meg tőle...
