2009. augusztus 16., vasárnap

Language Exchange SL-ben

A nyelvcsere programok rendkívül népszerűek lettek a mai világban. Lényege az, hogy az idegennyelvtanulás mellett az internet segítségével olyan hallgatókkal vesszük fel a kapcsolatot, akik segítenek a nyelvtanulásban, cserébe a saját nyelvünkben segítünk a másiknak. Egyszerű példaként: ha te angolul tanulsz, a nyelvcsere program segítségével angol anyanyelvűekkel beszélgethetsz, akik esetleg cserébe szeretnének tőled magyar nyelvleckéket venni.
Előnye az, hogy kiragad téged a hagyományos nyelvtanulási környezetből - azaz játékos módon tanulsz, nem pedig magolás, izgulás és szégyenkezés mellett. Mellékesen megtanulhatod a másik ország kultúráját is, szokásait is. Tulajdonképpen az így szerzett gyakorlat jobban visz téged arra a szintre, amit manapság "társalgási" szintnek neveznek - nemegy középfokú vizsgával rendelkezőtől hallottam, hogy meg se mernek mukkanni a tanult nyelven.
Hátránya, hogyha a másik személy szintje alacsonyabb a tiednél, akkor nem sokat tudsz tőle megtanulni. Frusztráló érzéseid is támadhatnak akkor is, amikor te nem tudsz segíteni a másiknak, mert a saját nyelved szabályszerűségeivel nem vagy tisztában. Pl. hogyan magyarázod meg egy angolnak a kiejtés szabályait...
A Second Life, mint környezet, alkalmas a Language Exchange-re. Másik országbeliekkel találkozhatsz, Voice-on keresztül a kiejtést is gyakorolhatod, kitűnő nyelvlabor otthoni körülmények között. Az egyik barátom nyitott is egy nyelvcsere közösséget Locoling néven, ahol magyarok és franciák (mellékesen angolok is) csatlakozhatnak eme remek tanulási lehetőséghez. Így aki bele akar vágni, annak csak regisztrálnia kell a Second Life-hoz, és megkeresni őket - mondjuk a honlapjukon meg is találod: http://locoling.ning.com/

2009. augusztus 15., szombat

Goldenblog verseny: benne a 100-ban!!!

Hát sikerült!
Nem tudom, hogy, de több mind 4000 blog közül a nevezések/szavazatok alapján bekerültem a TOP100-ba a komplex blogok kategóriájában.
De légyszi, ne mondjátok el, mit tettetek meg értem! Legyen ez a ti titkotok, és nagyon-nagyon köszönöm! Én ezt nagy sikernek könyvelem el, csak most már a zsűri kezében vagyok...

2009. augusztus 12., szerda

SNODS!

Bár únom a Mafia játékokat, a SNODS egy nagyon érdekes változatnak tűnik.
A SNODS egy ügynökség, bármilyen Twitter felhasználó a tagja lehet, aki regisztrál. A SNODS tagoknak a célja, hogy minél több pénzt gyűjtsenek össze. Ezt legfőképpen úgy lehet, ha Twitterezőket ejtenek rabul, és tartanak fogva. Minden Twitterezőnek (még annak is, aki nem SNODS tag) van egy értéke, hogy mekkora nagy hal. Gondolom ezt a követők (Follower) számából következtetik ki. Minél több követője van, annál több pénzt ér a SNODS ügynökök számára. Ha rabul ejtünk egy twitterezőt, akkor óránként valamennyi pénzt kapunk érte. Egy-két twitterezőt börtönbe is zárhatunk, ekkor több pénzt kapunk érte, valamint nem tudják könnyen elrabolni.
Pénzt szerezni persze nemcsak így lehet. Az ügynökök egymással versenyeznek és a vetélytársainknak borsot törhetünk az orra alá. Pl. úgy, hogy pénzt lopunk tőlük vagy az egyik rabját elraboljuk. Persze mindennek van egy akadálya: hogy a célpont ügynöknek mennyi Őre van. Minél több van neki, és minél kevesebb van nekünk, annál kevesebb az esélyünk a sikerre.
Az őrök és a rabok számának vannak korlátai is! Ezek az ügynök tulajdonában lévő építményektől (fejlesztés) függenek. Pl. ha 1. szintű a Börtönünk, akkor csakis 6 rab lehet az ügynök tulajdonában. Ha viszont már 2. szintű, akkor már 12 rab lehet nála, és így tovább. A fejlesztések természetesen pénzbe kerülnek. Amúgy sem a pénz mértéke számít a rangsorban, hanem az, hogy mennyit érnek összesen a rabjaink...
Pénzt szerezni lehet még küldetésekkel és trivia-kérdésekkel is. Minden nap kapunk 2 kérdés egy amerikai sztárral kapcsolatban, és ha jól válaszolunk, kapunk egy kis lóvét. A küldetések pedig segítenek nekünk a játékban, irányt mutatnak, hogyan kell játszani, és némelyik küldetés nem egyszerű. Pl. nekem az egyik küldetésem az, hogy 1.000$ keressek óránként a rabjaim által - ehhez viszont fejlesztenem kellene a börtöneimet, hogy minél több rabot kaphassak el.
A SNODS ráadásul rafinált is. Azt gondolnánk, hogy ÁH, ITT IS CSAK KATTINTANI KELL. Nem mindig. Azt hihetnénk, hogy szabadon cserélgethetjük a rabokat, ha látunk szabadon sokat érő halakat. Aztán egyszercsak kapjuk az üzenetet, hogy 20 rab-ot gyűjtöttünk be 24 óra alatt, ennél többet nem lehet, várjunk kb. 7 órát. Ciki, pont emiatt engedtem ki 3 rabot, és maradt 2 cellám üresen... Másnap reggelre meg már csak keveset érő halakat láttam szabadon... VÉRCIKI! Ugyanez a korlát igaz a rablásokra is - van az a korlát, amik miatt nem lehet csak úgy rabolgatni és fejlesztgetni...
Végezetül: ez is kattintgatós játék, gondolom ezt is meg lehet únni egyhamar. De rendkívül ötletes, és jól felépített...

Még egy kis Ace Frehley...

Megtaláltam az egyik új számot. Készítettek egy rajongói klippet, melyet a honlapon található videófilmekből vágtak össze. Talán így már jobban hihető, hogy a körszakállas ember mögött valóban az egyik maszkos áll :)



El is felejtettem mondani, hogy rajongói oldala is van Ace-nek, mégpedig a Facebook-on. Csomó kép a KISS korszakból, és a mostani korszakából is. Aki tehát tagja a Facebook-nak, az kattintson ide: http://www.facebook.com/officialacefrehley

2009. augusztus 11., kedd

Dollhouse

Most néztem meg ennek a tavalyi sorozatnak az első részét, és elég érdekes így elsőre.
Joss Whedon sorozatai, hát hogyismondjam... A korai alkotásai a mindenki által ismert Buffy és Angel, melyek mind a mai napig fiatalok kedvencei, és folyton valahol ismétlik, előveszik (most éppen a sorozat+)
Nem így a Firefly, amelyet a FOX mindössze Joss Whedon hírneve miatt vettek át, de nem tudtak vele mit kezdeni. Elsőként a pilotot nem tartották jónak, aztán folyton ide rakosgatták, oda rakosgatták, a részeket össze-vissza keverték. A sorozatra felfigyelő rajongók persze nem hagyták annyiban, és ingyen el kezdték reklámozni a Firefly. Hasztalanul, mert a FOX az utolsó három részt sugárzásba se adta...
Csakhogy a rajongói nyomásnak nem lehet ellenállni, és pilotostul, utolsó részestül és korrekt sorrendben kiadták DVD-n. Joss se hagyta annyiban, és filmet akart készíteni belőle - egy másik stúdiónál ki is adta a Serenity-t, ami meg Magyarországra csakis DVD-n jelent meg nagyon ronda (azaz nem túl jó) fordítással. A sorozatot Magyarországon a Viasat3 szokta a műsorára tűzni, vasárnapi nappal akkor, amikor a Star Trekek szoktak lenni.

Tavaly új sorozattal rukkolt elő Joss, mégpedig a Dollhouse-zal. A történet igencsak egyszerű: a Dollhouse egy különleges ügynökség, mely különféle lányokat felvesz, akik életüket tönkretették. Börtönbe kerültek volna, vagy hatalmas adóssággal rendelkeztek, ez nem derül ki. A lányok memóriáját törlik, hogy később, a feladatoknak megfelelően újabb és újabb személyiségeket kapjanak. Az első részben pl. Echo, a főszereplő lány túsztárgyalóként vesz részt az egyik ügyfél gyermekének megmentésében.
Igenám, de a lányoknak valamilyen módon múltjuk is van, valamint az egész törlés-feltöltés procedúra sem lehet valami tökéletes. Echo múltjából valaki keresi, sejti is, hogy hol van, csakhát a Dollhouse egy titkos projekt, csak úgy megtalálni az illetőt nem lehet...

A sorozatról annyit tudni még, hogy a FOX - ellentétben a Terminator: Sarah Connor krónikáival - nem itélte halálra, jön a második évad idénre. Pedig a csatorna ezzel is eljátszogatott egy kicsit - a pilot-ot nem adták le, csak DVD-n (amit meg én nem találok sehol, még fordítást se), az utolsó részt is állítólag csak DVD-n, valamint az első részekbe is belenyúltak, hogy ne legyen a sorozat annyira komoly. Pedig azt mondják, ha a pilot úgy jött volna le, ahogyan Joss megálmodta, akkor ütött volna, de igazán...


Megismeritek Aput?

Ő bizony Ace Frehley, a KISS-ből. Sokan temették, hogy mennyire roncs már, hogy eláztatta az agyát. De a KISS után erőt vett magán, és megújulva a nagy öreg belevág az új albumába:
az Anomaly-ba.
Aki a honlapjára fellátogat, csomó hang és videóanyagot talál a készülő albumról. Nem túlzok, ha sokak példaképe, a világ egyik legjobb gitárosa most nagyot fog dobni. Kiváncsi leszek, hogy az új anyaggal el fog-e jönni Magyarországra - vagy európai koncertturnéba fog-e?


2009. augusztus 10., hétfő

Goldenblog verseny: Hajrázás!

Még éjfélig tart a komplex blogok versenye.
Amennyiben tetszik a honlapom, a jobb oldalt lévő Goldenblog űrlapot kitöltve szavazhatsz rám.