Kedves pozitívan gondolkozók társasága. Egy ismerősöm osztotta meg velem tapasztalatait az állítólag híres magyar vendégszeretetről. Döbbenten hallgattuk, és érett bennem az, hogy megosszam veletek, akik keresik az okokat, miért van az, hogy ennyire lehangoló Magyarországon élni, és miért menekülnek ki külföldre egyre többen.
Kezdődjék a történet ott, hogy az ismerősöm egy barátjával elutazott egy vasárnapi napon egy Balaton melletti nagy turistaközpontba, Keszthelyre. Elnézték a menetrendet, mert azt hitték, hogy az utolsó vonat 9-kor megy, de nem, 19 órakor... Így óhatatlanul is elkéstek, és várniuk kellett a következő, hajnali vonatra. De a kalandjuk csak most kezdődött... ráadásul zuhogott az eső.
Elsőként kerestek szállást. Se panzióba, se szállodába nem tudtak bejutni. Telefonáltak mindenhova, de sehol se vették fel a telefont. Kerestek kiadó szobákat, hogy legalább meghúzzák magukat egy éjszakára. A pénz se volt kérdés, de nem találtak szállást sem. Még ismerősöket is felhívtak, akik ajánlottak nekik egy-két helyet, de még ott sem vették fel a telefont. Sőt - egyszer egy ismerős hívta fel az egyik helyet, de ott sem vették fel.
Próbálkoztak egy kollégiumnál, de ott még be se engedték őket. Még az előtérbe se, mert a portás féltette az állását, és bármennyire lett volna meg benne a jószándék, nem engedhette meg magának, hogy legalább megmelegedjenek. Mert ugyan ott adnak ki egy-két éjszakára szobákat, de mivel a pénztár zárva van, még előlegbe vagy hogy utána kifizessék a számlát - azt sem lehetett.
A vasútállomásnál és a buszállomásnál is próbálkoztak, de a várótermet egyszerűen bezárják, nehogy mindenféle hajléktalan ott húzza meg magát. Sőt, amikor úgy döntöttek, hogy legalább fedél alatt legyenek, majdnem el is zavarták őket, hogy csak akkor lehetnek ott, ha vasútra vagy buszra várakoznak.
Így áztak-fáztak egészen hajnalig, amikor már megjött az első vonat, és elindulhattak...
Tanulság... könyörgöm ne az legyen, hogy miért nem figyeltek oda... Bárkivel előfordulhat az, hogy lekési az utolsó vonatot... Sajnálom, hogy idáig jutott el Magyarország, hogy még a napi egy jócselekedet híveit se találták meg az egész városban. Hogy szemernyi vendégszeretet, szemernyi jóindul se volt feléjük. Miért kellett odáig jutnunk, hogy félünk az idegenektől, félünk attól, hogy nehogy kirúgjanak minket az állásunkból... Az is érthetetlen számomra, hogy annyira lusták ott, ahol ezzel foglalkoznak, ahol fizetős vendégeket fogadnak... hogy azok se veszik a fáradságot, hogy felvegyék a telefont?
Számomra döbbenetes volt ez a kis beszélgetés, és sajnálom, hogy idáig jutott el az ország, hogy a vendégszeretetéről híres városában is így járjon két fiatal a zuhogó esőben, ráadásul készpénzzel a zsebében, hogy sehol sem tudja magát meghúzni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése