2010. január 12., kedd

Yamm! azaz Twitterezz magyarul


Na ezt most nemén kérdem, csak rábukkantam erre a képre a Google-nak köszönhetően.
Korábban már mondtam egy-két honlapot a Twitterrel kapcsolatban - így a TurulCsirip-et és a TwitterTop-ot - és újabb honlapra bukkantam rá, mely a Twitter meghonosítását célozza meg, illetve a magyarul twitterezőket igyekez egy csoportba tömöríteni.
A Yamm! is ugyanilyen honlap, de tulajdonképpen külsőre inkább egy magyarosított Twitterre emlékeztet. Ez is ugyanazokkal a szolgáltatásokkal rendelkezik, mint a másik kettő, de specifikus képességekkel is fel van ruházva.
Az első tulajdonsága, hogy olyan, mintha a Twittert használnád, csak magyar gombok segítenek az eligazodásban. Persze az azóta Twitterben bevezetett "listed" funkciók még nem élnek benne, de ez is egy újabb lépcső ahhoz, hogy minél többen megismerjék ezt a világszerte kedvelt üzengetési játékot. A másik tulajdonsága természetesen a Mindenki üzemmód, ahol azok üzeneteit olvashatod, akik regisztráltak a Yamm!-ra. Ezt tudja a másik kettő honlap is, úgyhogy ebben még nincs semmi újdonság.
Sokkal izgalmasabbnak tűnnek azok a szolgáltatások, melyek ugyan benne vannak az alap Twitterben is, de itt Magyarországra, pontosabban a Yamm! felhasználóira van vetítve. Ezt tulajdonképpen jobb oldalt találod, a Lájkolta, a Celebek, a Trendek és a Kiemelt Cimkék címszó alatt. Azaz, ha kíváncsi vagy arra, mi az, amiről a leggyakrabban dumálnak a Yamm!-en, akkor a Trendek között megtalálod. Ha kíváncsi vagy arra, hogy a magyar sztárok mikről fecsegnek, akkor kattints a Celebekre.
De van még érdekes szolgáltatások. Mint tudjátok, a twitteren keresztül fotókat, videókat is meg lehet osztani. A Yamm! egy linkre kattintva ezeket is egybegyűjti, hogy melyik felhasználójuk milyen fotót vagy videót küldte el nemrég.
Ha pedig szeretnél sok-sok magyarral kapcsolatba kerülni, akkor az Újoncok menüpontot kell megkeresned. Valamint ha van vér a pucádon, akkor a Magyar Twitter Térképre is felrakhatod magadat. De a Yamm! mindezek alatt ajánl további felhasználókat is, azok alapján, hány ismerősöd (azaz azok, akiknek a mikroblogját olvasod) ismeri.
Az újabb érdekes szolgáltatás a lájkolta szolgáltatás, kissé sem magyarosan használva. Persze, ez így trendi, meg tünci-bünci... De tulajdonképpen ugyanaz, mint a többi honlapnál a szívecske, vagy a LIKE link, egyszerűen csak bejelölöd, hogy tetszik ez a hozzászólás. A honlapon ennek a kis alkalmazásnak a használata mindenféle varicációban megfordul: a frissen lájkolás, te mit lájkoltál, tőled mit lájkoltak...
Szóval ha bele mersz kezdeni a Twitterbe, akkor necsak a Turulcsirip-re és a TwitterTop-ra regisztrálj, hanem regisztrálj a Yamm!-re is. Funkcióit tekintve eddig a Yamm! jött be, alkalmas arra, hogy magyar felületen használd a Twittert, és majdnem teljesen helyettesíti azt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése